Közösséget építünk

90 éves lett Latosinszky Györgyné

2019. augusztus 15.

Negyvenöt évig tanított, mindig azt kereste, hogyan teheti boldoggá diákjait, és a mai napig levelezik velük. Klári néni idén 90 éves. A kerek születésnap alkalmából augusztus 14-én Egry Attila alpolgármester köszöntötte fel a szépkorú hölgyet csokoládéval, egy virágcsokorral és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt oklevéllel.

 Klári néni 1949-ben kezdett el tanítani a Kada utcai általános iskolában, Kőbányán, 45 évvel később pedig innen ment nyugdíjba. A tanítás szerelmese, talán mindmáig a nebulókat oktatná, ha tehetné. Mint mondta, tanítónak született, ez már hároméves korában is egyértelmű volt, amikor az udvaron a nála még kisebbeket terelgette, megtörölte az orrukat, vigasztalta őket, ha elszontyolodtak. És később sem volt másként. Első és második osztályosokat tanított, mindvégig szívvel lélekkel.




Klári néni temérdek szívmelengető történetet mesélt el nekünk az iskolában töltött évekről, bármeddig elhallgattuk volna. „Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egész életében azt csinálhatta, amit szeret” – mondta. És látszott is, hogy mennyire szerette, úgy sugárzott, ahogy jutottak eszébe az emlékek. 

 


Ennek tulajdonítja azt is, hogy még mindig friss az elméje. Elmesélte, hogy gyümölccsel turmixolta össze az iskolai tejet, hogy szívesebben igyák meg a gyerekek, meglátogatta a családokat, ha pedig valaki beteg volt az osztályban, annak az ablaka alá vonultak és közösen énekeltek neki. Azt is elmondta, egykori tanítványai esküvőjére és a temetésekre is elment, nyomon követi ma is, hogy kivel mi történt. Sokukkal levelezik vagy telefonon tartja a kapcsolatot, pedig az évek során mindannyian szétszéledtek. „A születésnapomon felhívott az egyikük és azt mondta, hogy ilyen jó tanító néni nincs még egy a világon. Ez egy Kossuth-díjjal felér!” – mondta meghatódva az idős hölgy.

 


Harmincöt éves volt, amikor a férje elhunyt, azóta sem választott magának új párt. Ehelyett a hivatásának élt és gyermekeivel, majd később unokáival foglalkozott. Két fia született, a nagyobbik gyönyörű grafitrajzai annak a Pál utcai lakásnak a díszei, ahová több mint ötven éve költözött.


Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
Szöveg: Beleznai Csenge
 

« vissza