Megemlékezés

95 éve született Fiedler Ferenc

2016. február 15.

Ma 95 éve született Csehszlovákiában, Kassán a határon túli magyar-francia festőművész, Francois Fiedler. Ennek kapcsán Pozsony belvárosában, a Szárazvám utca 1-ben, a Kun Kelemen Fine Arts galériában nyílt kiállítás a művész Fiedler-galaxis képeiből, amelyet két hónapig tekinthetnek meg az érdeklődők.

 95 éve született Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) festőművész, aki 70 éve a Palotanegyedből indult Párizsba. A festő Kassán látta meg a napvilágot 1921. február 15-én. A család később Nyíregyházára költözött. Ötévesen már olajfestékkel vászonra festett, 10 évesen olyan nagymesterek vallásos tárgyú képeit másolta, mint Leonardo da Vinci, Michelangelo vagy Caravaggio. 




 1931-ben, az akkor alakuló Benczúr Körben felnőtt festőművészek között állították ki az alkotásait. Ugyanebben az évben megbízást kapott a kassai templom oltárának díszítésére, tizenévesen a Szépművészeti Múzeum vásárolta képeit. 12 évesen II. Rákóczi Ferenc magyar és erdélyi fejedelemről készített portréval hívta fel magára a figyelmet, amelyet egy közhivatalban helyeztek el. 1941-ben Szőnyi István osztályában kezdte el a tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, aki később tanársegédjévé választotta. 

 

 
 A negyvenes években a Palotanegyedben alkotott és segített tanárának, Szőnyi Istvánnak hamis papírok készítésében az üldözöttek részére. 1950-ben Párizsban Miró fedezte fel, barátjává fogadta és a „fények festőjének” nevezte el. A kor legprogresszívebb párizsi galériája a Galerie Maeght 1951-ben „Kandinszky et Giacometti” kollektív kiállításon mutatta be az utánpótlás új tagját, az ifjú Fiedlert. 

 
 Ettől kezdve a XX. század modern művészetének olyan nagy mestereivel állít ki rendszeresen a mai napig, mint Braque, Chagall, Calder, Giacometti, Kandijszky, Leger, Miró, Matisse, Picasso, Riopelle. Művei a világ számos pontján megtalálhatóak, többek között New Yorkban a Guggenheim Múzeumban és a Pollock Házban, Párizsban a Pompidou Központban, a Párizsi Modern Művészetek Múzeumában, Svájcban, Ausztráliában és Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában. Fiedler Ferenc Hantai Simon és Reigl Judit mellett a nemzetközileg legelismertebb magyar anyanyelvű, Franciaországban alkotó művészek közé tartozik, akik kiemelkedő életművükkel járultak hozzá a 20. századi egyetemes festészethez. 

 


 Érdekes és jellemző egész munkásságára e néhány mondat egy, még 1974-ben kelt leveléből: „A művészetet vállalni kell, mint a végzetet. Számomra nem csak az a fontos, hogy hogyan vannak egymás mellé téve a színek, hanem az emberi tartalom, ami mögötte van. A tragikus emberi küzdelem, ami önmagában véve is szép. A szép hozzákötődik az újhoz és az egészen régihez. Minden, ami szép, egyszer új volt. Ami zavaró, az a félmúlt, mert akadályozza a keletkező jövőt, ezért vissza kell utasítani.”
 

« vissza