Biztonság

A Palotanegyed körzeti rendésze

2018. szeptember 20.

A Józsefvárosi Önkormányzat június 1-én megalakította a közterület-felügyeleten belül működő körzeti rendészetet a rendőrség körzeti megbízotti rendszere mintájára. A területüket jól ismerő körzeti rendészek elsődleges célja, hogy mielőbb választ adjanak a lakosokban felmerülő kérdésekre, felvetésekre.

 Fodor Csabának szinte nem telik el napja anélkül, hogy ne járna a Palotanegyedben, hiszen immár nemcsak Múzeum körúti otthona, hanem munkája is ide köti. Az 1-es és 2-es körzet rendésze elmondta: húsz éve dolgozik közterület-felügyelőként, a józsefvárosi csapathoz 2013-ban csatlakozott.




Júliusban lett körzeti rendész, mert testhezállónak érezte, hogy felelőséggel tartozzon egy területért. A körzetében lévő feladatokról szólva elmondta, hogy a széleskörű tájékoztatás ellenére még mindig sok olyan ház van, ahol nem tudják, hogy az előttük lévő járdaszakasz tisztán tartása a tulajdonosok feladata, erre még sokszor fel kell hívni a figyelmet.

 


„Mindig a rend híve voltam, de nálam a hangsúly a megelőzésen van” – mondja, majd példaként említi, hogy már ősszel jelzi a közös képviselőknek, hogy télen a síkosságmentesítésre is oda kell figyelni. Szerinte a bírságolás csak a végső eszköz, amit figyelmeztetések sorozata előz meg. „Inkább megpróbálom meggyőzni a szabályszegőket: hiszen emberek vagyunk, egy közösségben élünk” – hangsúlyozza.

 


Ha kell, figyelmezteti a teraszokat üzemeltető vendéglátóhelyeket a lakók éjszakai nyugalmának biztosítására, illetve együttműködik a környék civil szervezeteivel, intézményeivel, valamint a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ munkatársaival is a rendezettebb környezetért. Fodor Csaba szerint a lakosok már most – három hónap után – is látják, hogy a körzeti rendészek az ő érdekükben dolgoznak, ezért azzal lenne elégedett, ha az elért eredményeket fenn tudnák tartani, illetve tovább fejlődnének.  

 
Fodor Csaba körzeti rendész
Telefonszám: 06-20-585-6611
E-mail: fodorcs@jozsefvaros.hu
1-es és 2-es körzet területe: Blaha Lujza tér, Rákóczi út, Múzeum körút, Kálvin tér, Üllői út, Kisfaludy utca, 32-esek tere, József körút által határolt terület
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
 

« vissza