H13

Befogadás, beilleszkedés és értékteremtés

2015. november 10.

Fotókon és dokumentumokon keresztül kaphatunk metszetet a magyarországi görög kolónia távoli és közeli múltjáról a november 9-én megnyílt „Görög hagyományőrzés a Józsefvárosban” című tárlaton a Palotanegyedben. A Horánszky utca 13. szám alatt megtekinthető kiállítást Dr. Diószegi György művelődéstörténész és Agárdi Bendegúz Szpírosz, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának általános elnökhelyettese nyitotta meg, az eseményen részt vett Sántha Péterné, Józsefváros Önkormányzatának alpolgármestere is.

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Józsefváros önkormányzata is támogatta a Józsefvárosi Görög Önkormányzat által rendezett tárlatot, amely az első és második magyarországi görög diaszpóra – azaz a két fő hullámban hazánkba települt görögség – történetét mutatja be.




 A kiállítás betekintést nyújt a neves görög gyökerű családok és hírességek életútjába, valamint a hazánkban és kerületünkben is nagy számban fellelhető, a velünk élő görög nemzetiség épített örökségének emlékeibe is.




 A tablókról olyan, történelmi tanulmányainkból már ismerősen csengő családnevek köszönnek ránk, mint a Sina, Nákó, Xantus, Boráros, Dadányi avagy Lyka, és érdekes adalékokat tudhatunk meg a híres kereskedő famíliákról is.




 Megismerhetjük a görögségnek a hazai polgárosodásban betöltött jelentős szerepét, és fotókon keresztül bepillantást nyerhetünk a XX. század derekán a Görögországban dúló polgárháború elől menekülő, Magyarországon új hazát találó második görög diszpóra életébe.


A kiállítás november 19-ig tekinthető meg H13-ban.


 Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza