Palotanegyedi mindenes

Bródy-piknik harmadszor

2017. május 28.

Május utolsó hétvégéje mindig a legkisebbekről szól, ennek apropóján rendezik meg évek óta a Palotanegyedben a Bródy-piknik elnevezésű családi- és gyermeknapot is. Május 27-én a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) ismét kitett magáért: egészen este tíz óráig változatos programokkal várták a városrész apraja-nagyját.

Napsütés, óriásbuborékok és koncertek várták szombaton a Palotanegyedbe látogatókat, ahol immár harmadik alkalommal rendezték meg a Bródy-pikniket, amelynek ezúttal a Pollack Mihály tér adott helyet.


A rendezvényt a Francois Fiedler gyermekrajz-pályázat díjátadója nyitotta meg, ahol a beérkezett több mint 500 alkotásból választotta ki a zsűri a legjobbnak ítélt műveket három korcsoportban.


A mindig népszerű kézműves foglalkozás mellett óriásbuborék- és lufi-show is várta a legkisebbeket, majd a résztvevők közösen megválasztották a Palotanegyed tortáját, amely ezúttal a Somogyi Béla utcai Muki cukrászda fehércsokis finomsága lett.
 

Az Imagine Budapest jóvoltából a környék kertjeinek történetébe nyerhettünk bepillantást, a bátrabbak pedig később felülhettek egy lovas hintóra is. Amíg sorban álltak a családok, addig sem unatkoztak, hiszen egész nap verklimuzsika szórakoztatta a kilátogatókat.
 

 
A délután folyamán, a téren felállított színpadon koncertek sora váltotta egymást, így felléptek többek között a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói, Pánczél Kristóf és a Józsefvárosi Zeneiskola énekesei, a Virtuózokból ismert Bácsy-Schwartz Zoltán hegedűművész, a Kék Duna Szalonzenekar és a Four Fathers.
 

 
A rendezvényre kilátogatott Egry Attila alpolgármester, a környék önkormányzati képviselője is kisfiával. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy az Európa Belvárosa (EUB) programsorozat része az évek óta népszerű Bródy-piknik, amellyel mára sikerült hagyományt teremteni.
 

Mint mondta, az önkormányzat szeretné megőrizni azt a folyamatot, amelynek keretében tavasszal és ősszel is rendeznek a helyi közösségek egy-egy hasonló, nagyobb rendezvényt a negyedben, amikor az itt élők – kicsik és nagyok egyaránt – ki tudnak jönni és a szabadban tölthetik az idejüket. Egry Attila a szombati piknikkel kapcsolatban kitért arra is, hogy az EUB keretében nem csupán az infrastruktúra újul meg, hanem az itt élő közösséget is össze tudják hozni a Palotanegyedben, erősítve az idetartozás érzését.
 

 
Perényi László azt tartja a legfontosabbnak, hogy a helyiek egy közösséget alkossanak. A CaPE elnöke szerint az itt élők már számítanak az állandó programokra, így az immár harmadik alkalommal megrendezett Bródy-piknikre is. Mint Perényi László mondta, szeretnének legalább a tizedik alkalomig eljutni.
 
A családi napot ezúttal is látványos fényfestés zárta.
 
 

A Francois Fiedler rajzpályázat díjazottjai:
Óvoda:
I. helyezett: Perényi Anna
II. helyezett: Pető Rózsa
III. helyezett: Agwu Eliza Dina

Általános iskola alsó tagozat:
I. helyezett: Gál Abigél és Kádár Attila
II. helyezett: Nagy Csanád
 
Általános iskola felső tagozat:
I. helyezett: Nagy Viktória
II. helyezett: Gottlasz Réka 
III. helyezett: Kretz Boldizsár

A beérkezett alkotásokat a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban is kiállítják. Az ünnepélyes megnyitó május 29-én, délután 14 órakor lesz a Horánszky utcai intézményben.
 

« vissza