Közösséget építünk

Egészségipari-biotechnológiai park jöhet létre Józsefvárosban

A Semmelweis Egyetem (SE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Józsefvárosi Önkormányzattal egyetértésben egy Egészségipari-biotechnológiai Science Park létrehozását tervezi. A tudásközpont célja, hogy megfelelő egészségipari környezetet teremtsen, ezáltal jelentős mértékben hozzájáruljon Magyarország versenyképességének növeléséhez is.

A tudásközpont létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot Sára Botond, Józsefváros polgármestere, Merkely Béla, a SE rektora, Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora és Koltay András, az NKE rektora írta alá március 25-én. Sára Botond hangsúlyozta: a Science Park egy hatalmas mérföldkő az oktatás, a város és az egész ország fejlődésének szempontjából.

Sára Botond polgármester Széchenyi Istvánt idézve elmondta: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”. Emlékeztetett: Józsefváros Egyetemvárosként büszke arra, hogy itt a legmagasabb a felsőoktatási karok száma, mintegy 35 ezer hallgató tölti itt a mindennapjait.


A polgármester hangsúlyozta a tervezett Egészségipari-biotechnológiai Science Park mérföldkő lesz az oktatás, a város és az egész ország fejlődésének. A polgármester szerint az egészségipar és biotechnológia a XXI. században stratégiai szempontból fontos ágazatok, állandó fejlődést mutatnak, és a modern kor követelményeivel tartanunk kell a lépést.

A tervezett létesítmény várhatóan a vállalkozásokra, az egyetemistákra, a munkakeresőkre, és a helyi lakosokra is pozitív hatással lesz. „Tevékenysége növeli az egészségbiztonságot, az innovációt, fejleszti a tudományos életet, erősíti annak hatékonyságát” – fogalmazott Sára Botond.


A polgármester szerint a jövő az ehhez hasonló fejlesztésekkel kezdődik, és itt a jövő városát építik. Mint mondta: városvezetőként egy olyan szolgáltatásközpontú, modern település a víziója, ahol mindenkinek van lehetősége tehetségét és szorgalmát kibontakoztatni. Ebbe a Park – amely várhatóan a teljes magyar oktatásra, a tudományos és vállalati életre kihat – kiválóan beleillik.


Merkely Béla, a SE rektora történelmi, ipar- és tudománytörténeti pillanatnak nevezte a tudáspark létrehozásáról szóló szándéknyilatkozat aláírását, amely új korszakot nyit az egyetemek, a tudomány és a felsőoktatás történetében, és közös ügye a magyar felsőoktatásnak, a versenyképes tudásgazdaságnak, és a magyar tudománytörténetnek is. A három egyetem együttműködésének lényege, hogy egy olyan egészségipari-biotechnológiai tudásparkot hozzanak létre a VIII. kerületben, amely meghatározó szerepet vállal az orvos- és egészségtudományokhoz kapcsolódó mindennapi gyógyításban, betegellátásban gyorsan hasznosítható kutatási tudásanyag megújításában, szoros, de egyben rugalmas együttműködést alakít ki az egészségipari szereplőkkel, továbbá a kutatás-fejlesztés és innováció terén kiemelten támogatja a nemzetstratégiai szempontból fontos hazai egészségipari, gyógyszeripari, biotechnológiai szektort – emelte ki az SE rektora.

Szuromi Szabolcs a PPKE rektora is történelminek nevezve az aláírást, kiemelte, hogy a három egyetem együttműködése a felsőoktatás számára kitörési pontot jelent, ahol egyszerre jelenik meg a „klinikum és az akadémikum”. Koltay András, a NKE rektora kiemelte, az egyetem mindent megtesz azért, hogy azt a speciális tudásanyagot, amit az egyetem oktat, beemeljék a programba.

Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

« vissza