Fejlesztés

Fejlesztések a Játékvár Bölcsődében

Az elmúlt években kívül-belül csodás átalakuláson ment keresztül a Játékvár Bölcsőde. Az utcafronti homlokzat megújulása után az udvarra néző épületrészt is korszerűsítették, megszépült a hatalmas udvar és a belső terek egy része is, melyeket új bútorokkal rendeztek be, valamint kialakítottak egy sószobát is.

Sára Botond a napokban ellátogatott a Játékvár Bölcsődébe, ahol a beruházások kapcsán elmondta: nagyon szép lett a bölcsőde, látszik, hogy átgondolt munka van a koncepció mögött, a gyermekek életkori sajátosságait és az itt élő családok egyre bővülő igényeit szem előtt tartva történnek a fejlesztések. Biztosította az intézmény vezetőit arról, hogy az önkormányzat támogatására és együttműködésére továbbra is számíthatnak annak érdekében, hogy a bölcsődék mind a dolgozók mind a gyermekek számára szerethető, kellemes helyek legyenek.

 

 
A polgármester a felújításokkal kapcsolatban hangsúlyozta: Józsefváros önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a családokra, így a legkisebb gyermekekre is, ezért folyamatosak a felújítások a kerületi bölcsődékben és óvodákban. „A munka ebben az évben sem áll meg, 2019-ben további 300 millió forintot fordít az önkormányzat még el nem végzett felújításokra.”

Már idén is több fejlesztésen esett át a Horánszky utcai bölcsőde: az első és második emeleti gondozási egységeket kifestették, új burkolatot kaptak a csoportszobák, valamint kiépítettek egy sószobát is.


Losoncziné Szabó Judit, a bölcsőde vezetője ezzel kapcsolatban kiemelte: a sószoba jótékony hatással van a gyermekek egészségére, de remek lehetőség a kicsik megnyugtatására is. A szoba berendezésekor a természetes anyagokat részesítették előnyben. A tavalyi évben a felújított mosodába új gépek is kerültek, melyekkel sokkal hatékonyabb a munka.


Az intézményben az elmúlt két évben továbbá kicserélték a fürdetők, csoportszobák bútorait és a konyhabútorokat, a dolgozók öltözőjét, árnyékoló rendszert alakítottak ki, valamint újraparkettázták az irodát és egy tárgyalószobát is berendeztek a nyugodt, zavartalan megbeszélések lebonyolítása érdekében.

Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság


« vissza