Civilek a Palotanegyedért

Fény a zsinagógában – Újabb könyv jelent meg a CaPE gondozásában

2017. április 25.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület eltökélt célja a városrészben található értékek összegyűjtése és közkinccsé tétele. Ennek keretében immár harmadik kötetéhez ért az a 2014-ben elindított könyvsorozat, amely ezúttal az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem zsinagógai ablakait mutatja be.

 A Scheiber Sándor utcában található oktatási intézmény nem csupán az olthatatlan tudásvággyal rendelkező diákok székhelye, hiszen 1877 óta az egyetem épületében működik egy zsinagóga is. A most bemutatott kiadvány az itt található díszes ablakokat mutatja be, amelyek mindegyike egy-egy személyes történetet hordoz.




Dr. Schőner Alfréd főrabbit, az egyetem rektorát dicséri az a törekvés, hogy valamennyi zsinagógai ablak színesítse a belső atmoszférát. Az egykor átlátszó üvegezésű ablakok helyére így kerültek mára színes, díszített, festett ólomkeretes üvegtáblák. A hagyományos zsidó szimbólumok, ünnepekhez kapcsolódó ábrázolások mellett megjelennek egykori diákok és oktatók személyes emlékei is, amelyeket sok esetben az elmúlás, vagy éppen egy örömteli esemény inspirált. 

 


A Fény a zsinagógában című kötet április 24-i bemutatóján a kötet szerzője, Sommer László elmondta, hogy a kiadványnak több hasznos funkciója van: tájékoztatni kíván a zsidó emberek alkotta értékekről, köszönetet mond a támogatóknak és példát mutat a felekezethez tartozóknak. Az egyetemi oktató ezt követően felolvasta az adományozók névsorát és azoknak a neveit, akikről az ablakok szólnak.
 

« vissza