Programajánló

Idén is Múzeumok éjszakája

2016. június 24.

Hősök, újítók, felfedezők címmel rendezik meg az idei Múzeumok éjszakáját. Június 25-én országszerte 400 intézmény 2200 programmal várja a közönséget.

 A Magyar Nemzeti Múzeum ezúttal is sokszínű programokkal készül a vendégek fogadására. A felnőttek megtekinthetik a Képzőművészeti Egyetem hallgatói által megmentett műkincseket és az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából berendezett, „A forradalom titkos művészete” című időszakos kiállítást. A gyermekek ez idő alatt kis hősökké válhatnak egy mesés foglalkozáson, ahol egy közös történetet is eljátszanak, a fiatalok számára táncoktatással és -bemutatóval készülnek.




Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a Múzeum körúton előadásokat, történeti sétákat és koncertet szerveznek, a Pollack Mihály téri Rádió és Televízió-történeti Kiállítóhelyen mesejáték, családi és portréfotózás, valamint digitális irodalom és történelemóra is lesz. 

 

 
Ezen az éjszakán hét múzeumjárat is közlekedik a fővárosban, és idén először elektromos kisautók is szállítják a résztvevőket három útvonalon a kisebb múzeumok között, de a Mol Bubi is kedvezménnyel vehető majd igénybe. 
A programkínálatot és a további részleteket a www.muzej.hu honlap gyűjti egybe.


 
 

« vissza