Civilek a Palotanegyedért

Intézményi találkozót rendeztek a H13-ban

2017. január 20.

Ötödik alkalommal rendezték meg a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) szervezésében azt a közös beszélgetést, amelyen a városrészben működő kulturális intézmények képviselői, valamint helyi vállalkozások vezetői összegezték az elmúlt évüket és megosztották egymással a tapasztalataikat. A január 18-i találkozónak a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ adott helyet.

 Immár hagyomány, hogy az év elején találkoznak a Palotanegyedben található, meghatározó kulturális intézmények vezetői, munkatársai, hogy eszmét cseréljenek az elmúlt év tapasztalatairól és az idei év terveiről, feladatairól.
 
Perényi László, a CaPE elnöke beszámolt az egyesület elmúlt évi tevékenységéről, valamint a várható programokról. Mint mondta, tavaly átlagosan havi két rendezvényük volt, és idén is színes programokkal készülnek a negyed lakói és a más kerületekből érkezők számára. 2017-ben is megrendezik – a gyermeknaphoz is kapcsolódva – a Bródy Pikniket, valamint hamarosan nyomdába kerül a könyvsorozatuk harmadik kötete. 

 
 
A jövőről szólva hangsúlyozta a lokálpatrióta együttműködés fontosságát, amelynek jegyében közösségi programokat, fotópályázatot, épületlátogatásokat és kulturális sétákat is terveznek ebben az évben.
 
A megjelent intézmények képviselői egyetértettek abban, hogy fontosak az ilyen jellegű találkozók, ahol a programok ismertetésén túlmenően arra is választ kerestek, hogy hogyan tudják egymás munkáját segíteni, az itt élőket, iskolába járókat vagy az ide látogató turistákat megszólítani, a Palotanegyed határain is túlmutató értékes programokat szervezni.
 
A találkozón egyik kiemelt témája volt az Európa Belvárosa Program harmadik üteme, amelynek pályázati összegét – sikeres elbírálás esetén – közterek megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programokra fordíthat az önkormányzat: ennek eredményeképpen újabb utcák, terek és társasházak szépülhetnek meg a Palotanegyedben.

« vissza