H13

Józsefvárosi Üzleti Klub a H13-ban

2018. június 1.

Május 29-én – lévén a hónap utolsó keddje – ezúttal is megtartották a kerületünk önkormányzata által életre hívott Üzleti Klubot a Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban (H13). Ez alkalommal Egry Attila alpolgármester tájékoztatta a városrészünk kínálta lehetőségekről, a költségvetés helyzetéről, valamint a pályázati lehetőségekről az érdeklődőket, majd Fábián Gida befektetési menedzser, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. munkatársa mutatta be a társaságuk által kínált befektetési programokat.

 Az egybegyűlteket Zékány Zoltán, a H13 szakmai igazgatója köszöntötte, elmondva, ezeknek a havonta megrendezésre kerülő találkozóknak a tematikáját mindig az éppen aktuális, a kerületi vállalkozókat leginkább érintő kérdések mentén dolgozzák ki, odafigyelve arra is, hogy rendszeres legyen a kapcsolat Józsefváros gazdasági szereplői és a kerület vezetése között.




Ezt követően Egry Attila kifejtette az önkormányzat álláspontját, miszerint különös figyelmet kell fordítani a kezdő és a már meglévő vállalkozásokra egyaránt. Minden segítséget meg kell adni számukra szabályozói részről is. Mint elmondta, büszke arra, hogy Józsefvárosban sikerült kialakítani egy vállalkozásbarát légkört kedvező gazdasági és szabályozási környezettel, amely segítséget tud nyújtani ebben a sokrétű kerületben, ahol a vállalkozások minden fajtája megtalálható. Mint elmondta, a sikeres Európa Belvárosa és a Magdolna Negyed programok mellett kiterjesztik a munkát az Orczy és a Csarnok negyedre. A kerületi egészségügyi program mellett fejlesztenék a turizmust, valamint a szolgáltatói szektort is.

 


Rámutatott: az önkormányzat költségvetése stabil és kiegyensúlyozott, a következő évekre is forrásbőség mutatkozik a fejlesztések tekintetében. A rendelkezésre álló keretet az önkormányzat – külső partnerek bevonásával – a kerület megújítására fordítja, így az alpolgármester minden kerületi gazdasági szereplőt arra biztatott, hogy pályázzon ezekre a kiírásokra, hiszen az a legszerencsésebb, ha ez a pénz Józsefváros vállalkozásaihoz kerül, és ezáltal fejlődik városrészünk gazdasága. Hozzátette: a javuló, kedvező közbiztonsági statisztikák is vonzóak lehetnek egy vállalkozás számára, így arra kérte a jelenlévőket, hogy folyamatos párbeszéddel segítsék az önkormányzat munkáját abban, hogy még jobbá és szebbé tegyék Józsefvárost.
Egry Attila tájékoztatója után Fábián Gida, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési menedzsere mutatta be a társaságuk által kínált befektetési programokat, elmondva, induló, innovatív vállalkozásokat keresnek, akiknek kezdő lépéseit kedvező elbírálás esetén 9 millió forintos befektetéssel segítik, 9%-os részesedésért cserébe.

 


Ám mint hozzátette, nemcsak ezt a konstrukciót kínálják, hanem további két program is elérhető (Magvető és Növekedési Befektetések) mikro-, kis- és középvállalkozások számára.


Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság 
 

« vissza