Kultúra

Kiállítás nyílt a Körúti Rajziskola növendékeinek munkájából

2016. június 20.

Második alkalommal rendeztek kiállítást a Körúti Rajziskola növendékeinek munkájából a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A tárlaton 26 diák, összesen 52 alkotása tekinthető meg június 30-ig.

 A Körúti Rajziskolát 1997-ban alapították, azóta folyamatosan fogadja a kisiskolás, kamaszkorú és felnőtt fiatalokat. Az itt tanuló diákok elsajátíthatják a hagyományos alakrajz technikáját ceruzával, szénnel, tussal, tollal és krétával egyaránt. E mellett festészeti és művészettörténeti oktatás is zajlik az iskolában, de az ábrázoló geometriáról is szerezhetnek ismereteket a műszaki irányultságú gyerekek. A magas színvonalú oktatás évről évre meghozza gyümölcsét: az intézmény sok tanulója nyert már felvételt olyan művészeti, felső- és középszintű intézménybe, mint például a MOME.


Kiss Ildikó, az iskola alapítója és művészeti vezetője elmondta: külön öröm számára, hogy fiatalokat taníthat, illetve végig kísérheti egy-egy tehetséges gyerek útját. Hozzátette: kiállításokat már korábban is rendeztek a tanulók munkáiból a Józsefvárosi Galériában, a H13-ban viszont tavaly nyílt először tárlat. A mostani kiállításon 52 alkotás tekinthető meg 26 diáktól. Elsősorban tanulmányok, modell alapján készült rajzok és csendéletek szerepelnek a munkák között. 
 

« vissza