Kerületi hírek

Konferenciát tartott a Megyei Jogú Városok Szövetsége

2018. január 13.

A magyar falvak és városok biztonságának megőrzéséért, a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetekkel szembeni közös fellépésre vonatkozó felhívást fogadtak el a polgármesterek a Megyei Jogú Városok Szövetsége által szervezett konferencián január 12-én. A Bálna Rendezvényközpontban tartott eseményen a fővárosi kormánypárti kerületek képviseletében felszólalt Józsefváros polgármestere. Kocsis Máté kiemelte: „ma Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városa, és a budapestiek a jövőben sem szeretnének terrorfenyegetettségben élni”.

 A Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben címmel megszervezett konferencián Kocsis Máté emlékeztetett: ahhoz, hogy ma Budapest lehet az egyik legbiztonságosabb európai város, egy határozott kormányzati intézkedés volt szükséges. Magyarország miniszterelnöke ezt megelőzően – jóformán elsőként – hívta fel a figyelmet a migráció veszélyeire – fűzte hozzá. Ekkor a kormánypárt bírálói azt hangoztatták, nincs is bevándorlás, az csak egy álprobléma, majd éppúgy tagadták a kvótát, mint most a Soros-tervet. „A valóság folyamatos tagadása nem jelenthet politikai sikert még a magukat civilnek valló, liberális, álcivil szervezetek számára sem” – hangsúlyozta.




Kocsis Máté beszélt arról is, hogy a józsefvárosi lakosok 2015-ben a Keleti pályaudvar közelsége miatt közelről tapasztalhatták meg, milyen az illegális migráció. Emlékeztetett: a nem sokkal korábban felújított II. János Pál pápa teret teljesen tönkre tették az ott megjelent illegális bevándorlók. Amikor pedig a közösségi oldalán leírta az áldatlan állapotokat, az egyik Soros-szervezet, a Helsinki Bizottság beperelte őt, amely keresetet a bíróság első fokon elutasított – tette hozzá. 
Józsefváros polgármestere úgy folytatta, hogy a városvezetőknek nemcsak polgármesteri, hanem szülői felelősségük is van. „Nem adhatunk át veszélyesebb világot a gyermekeinknek, mint amilyent mi kaptunk a szüleinktől” – húzta alá. Hozzátette: ezért a határvédelemben, az illegális bevándorlással kapcsolatos kérdésekben a kultúránk, az identitásunk védelmében nincs alku.

 


„2018 sorsdöntő év lesz Európa, Magyarország és a magyar települések szempontjából, mert Brüsszel fel akarja gyorsítani a kötelező betelepítési kvóták elfogadását” – mondta a konferencián Szita Károly, a szervezet elnöke.Kaposvár polgármestere beszédében kiemelte: az önkormányzatoktól azt kérik, hogy a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a Soros-terv és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a településükön a bevándorlást szervező irodák nyitását.

 


Tarlós István, Budapest főpolgármestere beszédében - amelyet távollétében Szita Károly olvasott fel – egyetértését fejezte ki a találkozó célkitűzése miatt.
A tanácskozáson - amelyen mások mellett felszólalt Debrecen, Mórahalom, Makó és Szerencs polgármestere is – a megjelent városvezetők kézfeltartással elfogadták azt a felhívást, amelyben felkérik a kormányt, hogy ha kell, jogszabályokkal „lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlást szervező Soros-szervezetek ellen”, mert az illegális bevándorlók betelepítése komoly fenyegetést jelent a magyar településekre.
Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság
 

« vissza