Palotanegyed Fesztivál

Megkezdődött a Palotanegyed Fesztivál

2015. július 20.

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Józsefvárosi Önkormányzat által finanszírozott Palotanegyed Fesztivál.

A szeptember elejéig tartó, havonta egy-egy hétvégét felölelő rendezvénysorozat kétnapos Etnozene Vigadalommal vette kezdetét július 18-án a Szabó Ervin téren.

 

A Giusto Kamarazenekar koncertje nyitotta meg az idei Palotanegyed Fesztivált Józsefvárosban. A rangos összművészeti rendezvénysorozatra immár megszokottan neves fellépőkkel és nívós programokkal várták a vendégeket a kultúra és a művészetek belvárosába. A délutáni fülledtségben szinte tapintható volt a közelgő vihar a programban másodikként fellépő Antwerpeni Ifjúsági Zenekar produkciója alatt, ám végül az égiek megkegyelmeztek a fesztivál szervezőinek - no meg a programokon résztvevő érdeklődőknek - és az égszakadás elkerülte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete előtti téren felállított színpadot.

 



Este hét órára meg is telt a nézőtér, sőt az első párok is táncra perdültek a Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedő győztese, a szabadkai SU Együttes színpadra léptével. A Kosztolányi Dezső és Csáth Géza szülővárosából érkezett délvidéki zenekar dalaival idézte meg ennek a színes hagyományokkal rendelkező településnek gazdag kulturális hagyatékát.

 



A fesztivál kezdőnapját a hazai világzenei szcéna egyik állócsillaga, az 1984-ben alakult Makám együttes fergeteges hangulatú koncertje zárta.

 



Vasárnapra sem csökkent sem a kánikula sem a programok színvonala. A kanadai Calgary városából érkezett a Palotanegyedbe Savanya István, aki a Bokros Zenekarral együtt alapozta meg a jó hangulatot. Utánuk a Kiskun Néptánc Együttes műsora következett, majd a magyarországi cigány muzsika egyik legkitűnőbb képviselője, a Szilvásy Gipsy Folk Band zenélt.

 



Végül a fesztivál első felvonásának méltó zárásaként Herczku Ágnes és Nikola Parov bizonyította be az egybegyűlteknek, hogy a tavaly közös produkciójukban megjelent Bandázom című lemezük nem méltatlanul került fel a nemzetközi világzenei toplistára.

 



A vigadalom ideje alatt – a lelket tápláló színvonalas zenei produkciók mellett – a test kényeztetésére is nyílt lehetőség: debreceni készítésű házi gomolya, parenyica és érlelt sajtok mellett kézműves mézeskalács is szolgálta a kulináris élvezeteket.

 

A fesztivál következő eseményére az augusztus 15-16-i hétvégén kerül sor, amikor is a költészeté és az irodalomé lesz a főszerep.


  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza