Újjáépülő Palotanegyed

Megkezdték a Corvin Áruház borításának bontását

2018. május 23.

Szerdán reggel elkezdték a Corvin Áruház külső alumíniumborításának bontását. Sára Botond alpolgármester a helyszínen szimbolikus lépésnek nevezte, hogy Budapest egyik műemlék épülete visszanyeri patinás arculatát. A homlokzat helyreállítását a magyar állam 300 millió forinttal támogatja. Ugyanakkor nemcsak kívülről szépül meg az áruház, teljes külső és belső renoválást végeznek az épületben, amely új színfoltja lesz a szintén hamarosan megújuló Blaha Lujza térnek.

 A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete február 22-ei ülésén döntött arról, hogy a tavalyi év végi kormányhatározatban megítélt 300 millió forintos támogatást a Corvin Áruház műemléki homlokzatának felújítására fordítja. Ennek első lépéseként – az 1968-ban az épület Blaha Lujza tér felőli oldalára felkerült – a fémborítást kezdték el bontani. Az első elemeket az áruház tulajdonosa és Sára Botond alpolgármester közösen szedte le az épületről. 




Sára Botond lapunknak hangsúlyozta: történelmi pillanat, hogy Budapest egyik, a szocializmusban a felújítás helyett szándékosan elcsúfított épülete újra méltó külsőt kap. Hozzátette: a Blaha Lujza tér és környéke megújulásával egy időben a Corvin Áruház is visszakapja eredeti, patinás arculatát, hiszen várhatóan a jövő év elején megkezdődik a tér rekonstrukciója is. 

 

 
Kívül-belül megszépül


A homlokzat helyreállítása mellett az épület tulajdonosa magánberuházás keretében a tető, a gépészeti és elektromos rendszer, a liftek és a tűzvédelmi rendszer felújítását is elvégzi, tehát kívül-belül, teljesen megújul a Corvin Áruház. 

 


Kovácsné Szentes Gyöngyi ügyvezető igazgató lapunknak kiemelte: körülbelül öt nap alatt eltávolítják a fém burkolatot, ez után néhány napig szabadon hagyják a tervezési munkálatok miatt, majd egy építési háló kerül az épületre. „A Corvin Áruház tulajdonosai eldöntötték, hogy az egész épületet felújítják. Az épület kiürítése már elkezdődött, vannak olyan területek, ahol már folyik a bontás. A munka második fázisa pedig, – az épület egyéb homlokzatainak és teljes területének gépészeti és építészeti felújítása – a teljes épület kiürítése után, várhatóan a jövő év első negyedévében kezdődik” – magyarázta az ügyvezető. Azt is elmondta, hogy folyik az új bérlői koncepció kidolgozása. Vendéglátóhelyeket, irodai szárnyat is terveznek az épületbe, új funkciókkal szeretnék színesíteni a teret. 

 

 
Az egyik legrégebbi nagyáruház


A Corvin Áruház Budapest egyik legrégebbi nagyáruháza. A Blaha Lujza tér 1. szám alatt álló – Reiss Zoltán tervezte – historizáló, neoreneszánsz épület 1926 és 1929 között épült. Érdekessége, hogy az országban elsőként itt szereltek fel mozgólépcsőt 1931-ben. A második világháború után 1944-ben bezárt.

 


Az 1948-ban államosított áruház ugyan újranyitott, ám az 1956-os forradalomban már komoly károk keletkeztek az épületen. Ennek következményeként került 1968-ban a Blaha Lujza tér felőli oldalára a jelenleg is látható alumíniumborítás, amely rögzítése több kárt okozott a díszes homlokzatban, mint a korábbi háborús sérülések.


Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
 

« vissza