Európa Belvárosa Program
Folytatódik az Európa Belvárosa Program

Megújulnak a társasházak a Palotanegyedben

2015. január 6.

Az Európa Belvárosa Program második elemeként folytatódik a társasházak és a közterületek rekonstrukciója a Palotanegyedben. A program teljes költsége 622 millió forint, melyhez a főváros 318 millió forinttal járul hozzá, az önkormányzat pedig 122 millió forintos támogatást nyújt. A projekt keretében 24 társasház homlokzata és belső udvara újul meg. A felújításokhoz a társasházak tulajdonosai mintegy 182 millió forinttal járulnak hozzá.

Elkészült az első társasházi felújítás az Európa Belvárosa Program II. (EUB II.) keretében. A Krúdy utca 2. szám alatti társasház immár csodaszépen felújított homlokzattal büszkélkedik a sétáló utca elején, a Mikszáth tér sarkán. Ezzel is emelve a Palotanegyed vonzerejét, hiszen tavasztól őszig az éttermek és kávézók teraszáról gyönyörködhetünk a városrész megújuló patinás épületeiben.



Ház szépítés, közösség építés

 

A Krúdy utca 2. szám alatti ház homlokzatának felújítása kapcsán Szilágyi Demeter, a Palotanegyed egyik önkormányzati képviselője elmondta, hogy az EUB II. egyik meghatározó elemeként 24 társasház került kiválasztásra a Gyulai Pál, a Somogyi Béla, a Bródy Sándor, a Kőfaragó, a Krúdy, a Szentkirályi utcában és a Lőrinc pap téren. Ezek a házak – saját pályázatuk alapján – kisebb-nagyobb felújítási munkálatokat végeznek el az épületeken, a külső és belső homlokzatok, valamint az udvarok megújításával.



A képviselő kiemelte, hogy a társasházi rekonstrukció költségének felét – összesen mintegy 182 millió forintot – a házak fedezik, ehhez az összeghez a Főváros 122 millió forinttal járul hozzá, a józsefvárosi önkormányzat pedig 60 millió forintos kiegészítő támogatást ad.
A házak a támogatás fejében vállalták, hogy részt vesznek különböző közösségi események szervezésében, például nyitott napok rendezése, aktív részvétel a ház történetének feldolgozásában, kiállítás szervezés, közterületek gondozása. Az EUB II. keretében pedig idén is megrendezésre kerül az egész nyáron színes programokat kínáló Palotanegyed fesztivál.



Megszépült homlokzat

 

Tizenöt és fél millió forintba került a teljes homlokzati rekonstrukció, melyhez a lakók 50%-kal járultak hozzá, valamint önerőből felújították a bejárati kapu színes üvegablakait. Ezek rendbe tétele nem szerepelt ugyanis a pályázatban – mondta Kreczinger István, a Krúdy utca 2. számú ház egyik tulajdonosa és közös képviselője.




Hozzátette: terveik szerint 10-15 év alatt megújítják a teljes épületet, a következő ilyen munkák a tető és az udvar rendbe tétele, melyeknek kapcsán elsősorban önerőre támaszkodnak, de folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket.



Utcai komfort

Folytatva az első ütem közterületi fejlesztéseit az EUB II. keretében megújul a Bródy Sándor utca Gutenberg tér és a Vas utca, illetve a Gutenberg tér Kölcsey utca és Bérkocsis utca közötti szakasza is. A program elemeként felújították a Mikszáth téri szökőkutat, valamint új utcabútorokat és növényeket helyeznek ki a Pollack Mihály téren, a Gyulai Pál és Bródy Sándor utcában. A közterületek rekonstrukciója 204 millió forintba kerül, ehhez a főváros 159 millió forinttal járul hozzá.

Ami az első ütemben már megvalósult

 

A program I. üteme 2010-2012 között valósult meg, miután Józsefváros pályázati úton mintegy 900 millió forint uniós támogatást nyert, mely összeghez az önkormányzat további 760 millió forint önrészt biztosított. A projekt keretében 1.600 m2 sétáló és 10.900 m2 csillapított forgalmú utca létesült a Gyulai Pál, a Kőfaragó, a Mária, és a Horánszky utcákban, illetve a Gutenberg téren.

A rekonstrukció keretében fásítás zajlott és kerékpártárolók is létesültek. A Gyulai Pál utca egy szakasza az autós forgalom elől elzárt közterületté alakult, így a Palotanegyed újabb sétáló utcával gazdagodott. Öt épület homlokzata kapott díszvilágítást. A Horánszky utca 13. szám alatt elkészült a diákokat és kisvállalkozásokat segítő inkubációs ház, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ. A kulturális programelem részeként elindult a Palotanegyed Fesztivál, ami napjainkra már egész nyáron át tartó rendezvénysorozattá nőtte ki magát.


 Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza