Kultúra

Mozgó könyvek a Palotanegyedben is

2019. október 30.

Erdélyből származó szekerekből átalakított könyves kocsik várják a vásárlókat Józsefvárosban két helyen is. A Kálvin téren és a Corvin közben is felállított standokon mindössze háromszáz forintért vásárolhatnak igényes és jó állapotú könyveket az arra járók.

 A program kitalálója eredetileg magyart és történelmet tanított, mellette pedig régiségkereskedéssel foglalkozott. Veress Márton több mint két éve döntött úgy, hogy a könyvek adta tudást az utcára kell vinni.
 


„Két fontos okból kifolyólag indult el ez a kezdeményezés. Pár éve megjelent egy adat arról, hogy a rendszeresen internetezők több mint kilencven százaléka szinte soha nem vesz a kezébe egyetlen kötetet sem, így viszont a könyvnek nagyjából vége is lesz. A másik ok pedig az, hogy a szegény emberek számára lehetővé kell tenni, hogy egy újság, egy buszjegy áráért könyvet vásárolhassanak. Nálunk minden háromszáz forintba kerül, és minden reggel ezer darab könyvvel várjuk a kedves vásárlókat. Vannak fiatalok, és idősek, lányok és fiúk, akik hazafelé megállnak, és böngésznek a könyvek között.

 

 


A kocsik reggel nyolctól este tízig vannak nyitva jelenleg, a téli időszakon még gondolkodunk. A Közkincs Egyesület számos kulturális programot szervez az országban (pl.: a mohácsi busójárást). Ők voltak azok, akik felkarolták ezt a programot és segítik a könyvellátást. De köszönettel tartozunk a Józsefvárosi Önkormányzatnak is, hiszen díjmentesen biztosítják a közterületet számunkra. Az alpolgármester asszony, Sántha Péterné szívügyének tekinti a kezdeményezésünket, ezért nagyon hálásak vagyunk” – hangsúlyozta a Veress Márton.

 

 

 

 

 

« vissza