Közösséget építünk

Ötven éve esküdtek örök hűséget egymásnak

2019. július 20.

Vén János és Gaál Borbála idén ötven éve kötötték össze az életüket a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban. A házaspárt ez alkalomból nemcsak a család, hanem az önkormányzat nevében Egry Attila alpolgármester is köszöntötte: július 18-án egy hatalmas virágcsokorral, csokoládéval, egy üveg borral és a Turay Ida Színházba szóló jegyekkel lepte meg az ünnepelteket.

 Az aranylakodalmát ünneplő házaspárral egy csésze tea mellett a hosszú házasság titkáról, családról és a mögöttük álló ötven évről beszélgettünk. „Még csak három-négy hónapja ismertük egymást, amikor megkérte a kezemet. Azt szerette volna, hogy a 26. születésnapján esküdjünk” – mesélte Borbála. Majd hozzátette: még a családjaik sem ismerték egymást akkor, a testvére meg is kérdezte a nagy nap előtt: „Jól meggondoltad, kisapám?”. De úgy tűnik jól meggondolták, hiszen még ma is együtt vannak. Két lányuk született, és mint mondták, a nagyobbik szakasztott az apja, a kisebbik pedig éppen az ellentettje. Lányaik unokákkal is megörvendeztették őket, a 19 éves Kristóf most érettségizett, a két kisebb unoka – egy lány és egy kisfiú – öt- és kétévesek. Nagyon szeretnek a nagyszülőknél lenni, hiszen ott mindig el vannak kényeztetve finomságokkal, szeretgetéssel.




A férj Kalocsáról származik, de 1964 áprilisa óta Józsefvárosban él. Sokat utazik szülővárosába, ahol örökölt birtokukon gondozza a kertet, és ahonnan mindig hatalmas zsák gyümölccsel tér haza. Nemrégiben Borbála éppen egy nagy adag lekvárt főzött a finom baracktermésből, az alma egy részéből pedig kompót lesz, ami János kedvence jó fokhagymás csécsi szalonnával.

 


A jó házasság titkáról csak annyit árultak el nekünk, hogy tudni kell figyelmesen hallgatni, amikor a másiknak arra van szüksége. Például a vitáknál nem kell, hogy a miénk legyen az utolsó szó. János tréfásan azért hozzátette: „És, ha az asszonynál sodrófa van, akkor usgyi, gyorsan el kell szaladni!”. Borbála erre csak mosolygott, és elárulta, férje nemcsak ünnepekkor lepi meg, sokszor tér haza egy-egy szál vagy csokor virággal, hogy kedveskedjen neki. 
A házaspárt a család is igencsak meglepte a kerek évfordulón: ötven szál fehér rózsát ajándékoztak az aranylakodalomra.


Forrás: jozsefvaros.hu
Szöveg: Beleznai Csenge
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

« vissza