Palotanegyedi mindenes

Plakátkiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban

2018. június 19.

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) legújabb, Tolongó idők című időszaki kiállítása a magyar grafikai plakát első száz évéből mutat be válogatást. A tárlat a múzeum csaknem 45 ezer darabból álló plakátgyűjteményéből válogatva azt mutatja be, hogy a fejlődés bűvöletében élő magyar társadalom mit láthatott 1890 és 1989 között az akkori „üzenőfalon”.

 Kuti Klára, a kiállítás projektmenedzsere a megnyitót megelőző sajtóbejáráson kiemelte: a metaforikus cím azt kívánja érzékeltetni, hogy a gyorsan változó, rohanó idő nemcsak a mai korra jellemző, de több mint száz évvel ezelőtt is együtt éltek vele az emberek.




 A 120 bemutatott plakát között szemezgetve a gazdaság és kereskedelem hirdetései mellett a szabadidő kellemes eltöltésére csábító reklámokkal, illetve a tömeg és a hatalom "plakátnyelvét" bemutató falragaszokkal is találkozhat a közönség.

 


A kiállítás kurátora, Dragan Traian arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az első pesti hengermalmot, az Orion gyárat, Dreher Antal "sörkirály" serfőzdéit és Mauthner Ödön vetőmag világcégét reklámozó plakátok mellett az alumíniumipart vagy a szénbányászatot népszerűsítő, az egészségvédelemmel foglalkozó, sőt a színház és a film világával kapcsolatos plakátok is szerepelnek a tárlat színes kínálatában. A falakon látható alkotások mellett a monitorokon – kronológiai sorrendben kivetítve – további plakátokat láthat a közönség, illetve a válogatáshoz kötődő tárgyak is színesítik a tárlatot.

 


A Tolongó idő című plakátkiállítás közönsége többek között Konecsni György, Tóth József, Jeges Ernő, Pál György, Földes Imre, Haranghy Jenő, Pólya Tibor, Faragó Géza, Manno Miltiádész és Bíró Mihály munkáit láthatja. A tárlat augusztus 25-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor-termeiben.


Forrás: MTI
Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság
 

« vissza