Civilek a Palotanegyedért

Rendhagyó könyvbemutató egy Gutenberg téri tetőteraszon

2016. április 20.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében mutatták be Damjanovics-Baán Fruzsina A Gutenberg-Otthon című könyvét április 16-án, a Gutenberg tér 4. szám alatt álló épület tetőteraszán. A ház történetét bemutató kiadvány megjelenését Józsefváros önkormányzata támogatta.

 A rendhagyó könyvbemutatón Perényi László, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta, hogy szeretnék a városrész történetét írásba foglalni, amely kezdeményezésnek a most megjelent könyv a második része. Ebben a sorozatban a kevésbé ismert házakra helyezik a hangsúlyt, hiszen a Nemzeti Múzeumot, vagy a Budapesti Olasz Kultúrintézetet mindenki ismeri – tette hozzá az elnök.




Damjanovics-Baán Fruzsina, a kiadvány szerzője hangsúlyozta, hogy a Gutenberg-Otthon rendkívül fontos eleme a magyar szecessziós építészetnek, hiszen a hazai és a nemzetközi stílust is ötvözi: a magyar mellett számos, határon túli geometriai motívum is megjelenik az épületen. Mint mondta, a lakók és az édesapja sokat segítettek a munkában, akár csak visszaemlékezések formájában is, de az építéstörténeti dokumentumokból is sokat merített. Felidézte, hogy az épületet 1905-ben kezdték el építeni és 1907-ben fejezték be. A háborúk során számos díszítés eltűnt az épületről, például a Kenstock Károly tervezte fríz, amely a homlokzatot díszítette vagy a ház tetején lévő egykori szobrok. 

 
 


A háromszáz példányban megjelent könyvről a Civilek a Palotanegyedért Egyesület elérhetőségein érdeklődhet.
 

« vissza