Civilek a Palotanegyedért

Újra egyeztettek a Palotanegyed intézményei

2019. február 14.

Évről évre összegyűlnek a Palotanegyed kulturális intézményeinek, szervezeteinek és egyesületeinek képviselői, hogy egyeztessék terveiket az előttük álló esztendőre. Az idei találkozóra február 13-án került sor.

 Hogy mitől válik egy település vagy városrész igazi otthonná? Többek között attól, hogy ismerik-e egymást az ott élők, vannak-e közös élményeik, tudnak-e egymás tevékenységéről a helyi programokat megszervező intézmények, szervezetek. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) tagjai immár tíz év dolgoznak azon, hogy lakóhelyükből igazi otthont teremtsenek.




Meggyőződésük, hogy a párbeszéd a közös munka alapja - városrészünkért pedig együtt hatékonyabban lehet dolgozni. Ezt a közös munkát segítik az általuk életre hívott rendszeres intézményi találkozók is, amelyre idén február 13-án, a Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban (H13) került sor.

 

 
Perényi László, az egyesület elnöke a köszöntőjében elmondta, szűkebb pátriájukban szerencsére számos különböző tevékenységet folytató intézmény található, ám az ő céljuk az, hogy ezek ne csak egymás mellett működjenek, hanem meg is ismerjék egymást, és az emberek is minél jobban ismerjék meg őket. Ismertette, a tavaly tizedik születésnapját ünneplő CaPE az idei évben is színes programokkal készül: a két fő rendezvényük - a Bródy-piknik és a Bródy-ősz - mellett most sem maradnak el a népszerű épületlátogatások és séták, immár szokás szerint csatlakoznak a Budapest 100 programhoz, de könyvet is jelentetnek meg, amelynek bemutatóját március hónapra tervezik.

 

 
 Februárban pedig még bűnmegelőzési előadásra és lakossági fórumra is várják a lakosokat a H13-ban. Perényi László arra is felhívta a megjelentek figyelmét, hogy osszák meg velük ötleteiket a Palotanegyedben megvalósítható "Okos város" fejlesztések témájában, mert egyesületük szerint a városrész ideális adottságokkal rendelkezik ilyen típusú újítások megvalósítására.

 


Ezt követően a Józsefvárosi és a Fővárosi Önkormányzat támogatása által megvalósuló EUB III projekthez csatlakozott Mindspace nonprofit szervezet képviseletében Kobrizsa Ádám számolt terveikről és tevékenységükről. Elmondta, csapatuk célja a közösségépítés és a palotanegyedbeli szomszédsági kötelékek megerősítése közös programok szervezése által.
 
 

 
Herbai Csilla, a RÉV8 Zrt. projektmenedzsere a találkozón ismertette: a Palotanegyedben 13 társasház homlokzata újul meg az Európa Belvárosa program harmadik ütemének keretében (EUB III), emellett 3 utcát érintenek kezdődő munkálatok: a Rökk Szilárd, a Bródy Sándor és a Szentkirályi utcát. Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő ezzel kapcsolatban megjegyezte, rengeteg fejlesztés folyik jelenleg a városrészben, és ezeket igyekszik az önkormányzat úgy ütemezni, hogy azok a legkevésbé zavarják az itt lakók mindennapjait.

 

 
A képviselő összegzésül elmondta: "Nagyon jó alkalom ez a CaPE által életre hívott fórum arra, hogy a városrészünkben működő intézmények és szervezetek találkozhassanak, erősítve ezzel azt a helyi szinten szerencsére nagyon is meglévő erős összetartó erőt, ami a Palotanegyednek az épített örökségén túl óriási értéke. Hiszen valódi közösség él itt, ez egy élő, lüktető városrész - többek között azért is, mert az itteni intézmények sem zárt kapuk mögött fejtik ki tevékenységüket, hanem nyitnak nemcsak egymás felé - mint azt a mai esemény is mutatja - hanem a nagyközönség felé is, vonzóbbá téve a Palotanegyed mindennapjait."


Szöveg: Zékány János
Fotó: Baranyai Attila




 

« vissza