Kultúra

Versmaraton a költészet napján

2016. április 11.

Az idei költészet napi rendezvénysorozat legnagyobb szabású eseménye a Versmaraton. Az április 11-én a Palotanegyedben, a Magyar Rádió Márványtermében megrendezett programon kortárs költők határon innen és túlról, 12 órában olvassák fel költeményeiket.

 A hatodik alkalommal jelentkező úttörő kezdeményezés megnyitóján Doncsev András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője elmondta: a Versmaraton célja, hogy a hallgatók kedvet kapjanak a versolvasáshoz és íráshoz. Hozzátette azt is, hogy a közmédia kötelessége támogatni minden olyan rendezvényt, amely a kulturális értékek megőrzését és közvetítését szolgálja.




Oláh János, az Az év versei 2016 című antológiát megjelentető Magyar Napló Kiadó vezetője hangsúlyozta, hogy a költészet napján a magyar irodalom régi klasszikusai mellett helyet kell kapniuk a ma alkotó szerzőknek is, akiknek a versei az élő közvetítésnek köszönhetően így eljutnak a Kárpát-medence és a világ magyarságához.

 


Az idei antológiában 103 szerző művei lelhetők fel, amelyeket Zsille Gábor, a kötet szerkesztője mintegy 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjavából gyűjtött össze.

 


A rendezvényen a kötetben publikált szerzők közül részt vesz többek között Kukorelly Endre, Makkai Ádám, Lackfi János, Szentmártoni János, Döbrentei Kornél, Mezey Katalin, Gergely Ágnes, Térey János, Marno János, Zalán Tibor és Ágh István is. A szerzőkkel a felolvasás előtt a rádió munkatársai beszélgetnek, az esemény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

 


A Versmaratonon 12 órán keresztül 60 szerző élőben, 6 pedig telefonos kapcsolásban tolmácsolja tavaly publikált költeményei legjavát, az eseményt az interneten vagy a Kossuth Rádió adásában is nyomon követhetjük.

 
 Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza