Civilek a Palotanegyedért

Virágültetés és takarítás

2015. április 24.

Immár hagyomány, hogy a tavasz beköszöntével összefognak a civilek, hogy szebbé tegyék a Palotanegyedet. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CAPE) szervezésében idén is virágokat ültettek, szemetet szedtek és kitisztították a vízelvezető árkokat a Föld napja alkalmából a Lőrinc pap téren és környékén.

 



A Gutenberg téren gyülekeztek a CAPE tagjai, akiknek felhívására diákok és helyi lakosok is érkeztek, hogy szebbé tegyék a szűkebb környezetüket. A Széchenyi Kereskedelmi Szakközépiskolából, a Trefort Gimnáziumból és a Vörösmarty Gimnáziumból is érkeztek segítő kezek. Szükség is volt rájuk, hiszen tennivaló akadt bőven.

 



A csapat két részre oszlott, a fiúk a vízelvezető vájatokat tisztították ki és szemetet szedtek, a lányok a virágok ültetésében jeleskedtek. A Lőrinc pap tér virágládáiba lángvirágok, a Nemzeti Múzeum körüli utcák kővályúiba pedig nyuszifül, tűzgyöngyvirág és hamvaska került. A résztvevők mintegy kétszázötven tő virágot ültettek el a környéken. A növényeket, az ültetéshez szükséges eszközöket és a virágföldet Józsefváros önkormányzata biztosította.

 
  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza