Május 12-én és 13-án a Szeszgyár utcában, a Berzsenyi Dániel utcában, a Puskin utcában, valamint a Lujza utca, a Bíró Lajos utca egy-egy szakaszán út-és járdafelületeket takarítanak önjáró takarítógépekkel. A megjelölt időszakokban – legfeljebb két órán keresztül – ezeken a területeken tilos parkolni.
Az önkormányzat felelős gazdálkodásának köszönhetően jelentős összeg – mintegy 3 milliárd 300 millió forint – maradványpénz halmozódott fel az idei költségvetésben. „Ez lehetőséget ad arra, hogy önerőből további, a várost és az itt élő emberek javát szolgáló elképzeléseket tudjunk megvalósítani” – jelentette ki Sára Botond alpolgármester a képviselő-testület május 3-ai ülésén. A keretből többek közt 500 millió forinttal egészítik ki az Orczy Negyed Programot, újabb társasházak újulhatnak meg további félmilliárd forintból, plusz 250 millió jut út- és járdafelújításokra, valamint további 100-100 milliót fordítanak közbiztonságra és köztisztaságra.
Évről évre változatos programokkal készül a Budapest100 csapata, együttműködve a helyi lakókkal, civil szervezetekkel, hogy közösen mutassák meg a fővárosban található, gyakran rejtett építészeti remekműveket és az azokban található kincseket. A megnyíló házak mellett idén érdekes tereken is vártak mindenkit május 5-én és 6-án; a Palotanegyedben a Gutenberg, a Mikszáth Kálmán és a Lőrinc pap téren barangolhattak – ezúttal kicsit másként - az érdeklődők.
Az elmúlt héten emlékpadot avattak dr. Sipka Júlia, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) tavaly elhunyt elnökségi tagja emlékére a Lőrinc pap téren. A jövőben az egyesület hagyományt szeretne teremteni, és olyan emberekről emlékeznének meg a padokon, akik sokat és önzetlenül dolgoztak szeretett lakóhelyük közösségéért, környezetük szebbé és élhetőbbé tételéért.
A Budapest100 a budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program 2011 óta. A megnyíló házak mellett idén érdekes tereken várnak mindenkit "Nyissunk a térre!" mottóval május 5-én és 6-án. A legtöbb eseménynek Józsefváros ad otthont.
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület(CaPE) szervezésében idén is padokat festettek és virágot ültettek Belsõ-Józsefvárosban a lelkes önkéntesek.