Felszámolja a Józsefvárosi Önkormányzat azt a gyakorlatot, hogy az itt élő autótulajdonosok ingyen foglalhatják a közterületet az autóikkal. A vitairat szerint kb. havi 1–2 ezer forint hozzájárulást kellene fizetniük azoknak, akik nem rászorulók, de a parkolási szabályozás átalakítása számukra is hoz pozitív változást.
Ma már kevés nyom utal arra, hogy az Üllői út 18. számú ház valaha egy patinás könyvkiadó otthona volt, pedig ebből a házból indult hódító útjára a Révai testvérek grandiózus vállalkozása, a Nagy Lexikon. De vajon ki is volt az, aki elindította ezt a sikeres terméket, és hogyan is kapcsolódik mindez az Üllői úthoz?
Az év végi ünnepek időszakában a megszokotthoz képest módosul a Józsefvárosi Önkormányzat, a Teleki Téri Piac illetve a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ ügyfélfogadási rendje is. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
A ház eredeti tulajdonosa, Lőrincz L. Vilmos valószínűleg első látásra már nem könnyen ismerné fel egykori otthonát. Az általa rendelt, Svarcz Jenő és Horváth Antal által készített terveken ugyanis a homlokzat sokkal díszesebb volt, az egymás fölött sorakozó zárt erkélyeket pedig toronytető zárta le.
A Palotanegyed történetei sokféle korba és tájra repítik képzeletünket, a Szentkirályi utcában például még Itáliát is megidézhetjük. A 10-es számú ház ugyanis a reneszánsz kori városi paloták stílusjegyeit viseli magán.
A ház már olyan üres az utóbbi hetekben, hogy kezdek félni. Pedig a Palotanegyed arról híres, hogy aranyárban keltek el a lakások, meg úgy bedurrant az AirBNB, mint időjárási frontkor a fejünk.