Újjáépülő Palotanegyed
Szimbolikus időpontban, január 22-én, a magyar kultúra napján avatták fel Kölcsey Ferenc felújított emléktábláját a róla elnevezett utca 1. számú házának falán, a Palotanegyedben. Az újraavatásra a régi emléktábla megrongálódása miatt volt szükség, az eseményen...
Kortárs Galéria Negyed kialakítását tűzte ki célul a Józsefvárosi Önkormányzat, amely a Bródy Sándor és a környező utcákban valósulna meg. A projekthez korábban már kiválasztott, önkormányzati ingatlanokat előbb felújítják, majd pályázatot írnak ki a kiállítóterek...
A Józsefvárosban található Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújításáról és az előkészítés forrásairól döntött a kormány - az erről szóló határozat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
Három körben újul meg a Bródy Sándor utca, a munkálatok augusztus elején a Gutenberg tér környékén indulnak meg. Felújítják az útburkolatot, a járdákat, valamint dézsás fákat, padokat is kihelyeznek a környéken.
Az önkormányzat felújítja a Kortárs Galéria Negyed projektbe kiszemelt ingatlanokat és pályázatot ír ki az ebben létrejövő galériák működtetésére.
Két önkormányzati tulajdonú helyiség házi gyermekorvosi rendelővé alakítására pályázik Józsefváros. A képviselő-testület már korábban döntött a Gutenberg tér 3. és a Rökk Szilárd utca 3. szám alatti helyiségek átalakításáról.
Már most is működnek galériák a Bródy Sándor utcában és környékén, de a kerület vezetése azt szeretné elérni, hogy ezek száma jelentősen növekedjen, elsősorban a kortárs képzőművészek bemutatásával foglalkozó galériák kerületbe vonzásával.
Galéria negyedet szeretne kialakítani az önkormányzat a Palotanegyed egy részében - jelentette be Egry Attila alpolgármester a Józsefvárosi Üzleti Klub idei második rendezvényén a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban.
Vidám, retro hangulatot idéznek azok a rajzfigurák, amelyek a Horánszky utcai bölcsőde lépcsőházának falát díszítik. A látványos festés mellett befejeződött az a komoly felújítás is, amely során hőszigetelték az épület udvarra néző homlokzatát, kicserélték a...
Hat éve működik a Bródy Sándor utca 22. első emeletén a nemzetközileg is ismert és elismert Molnár Ani Galéria. Kocsis Máté polgármestert Halász János, az országgyűlés kulturális bizottságának tagja és a házigazda, Molnár Annamária kalauzolta végig a legújabb...

összesen: 43 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 | 4 | 5 következő utolsó