H13

Kiállítás nyílt Raoul Wallenbergről a H13-ban

2016. szeptember 2.

Raoul Wallenberg, a náci Németország által 1944-45-ben megszállt Magyarországon tevékenykedő svéd diplomata több ezer magyar zsidó életét mentette meg. 1945 januárjában a szovjet hatóságok letartóztatták, és máig is tisztázatlan körülmények között a Szovjetunióba hurcolták. A H13-ban látható kiállítás embermentő tevékenységét mutatja be.

 „A történelem kiemelkedő alakja ez a férfi, aki tízezreket mentett meg a biztos haláltól. Wallenberg Magyarország barátja volt, ez a kiállítás méltó emléket állít neki, az idelátogatóknak pedig tudást kínál embermentő tevékenységéről” – mondta a kiállítást megnyitó Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. 




A Raoul Wallenberg Egyesület soros elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a Humánum Lovagja című kiállítás az akkori magyarországi történésekbe ad betekintést.

 


Sebes József kiemelte: egyesületük felvette a kapcsolatot több józsefvárosi tanintézménnyel is, hogy akár történelem, vagy osztályfőnöki óra részeként a gyermekek is megismerhessék Wallenberg alakját. A kiállítás szeptember 9-ig díjmentesen tekinthető meg. 


 Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza