Séták a negyedben


Útvonal:
 
1. Bródy Sándor utca 18-20.
2. Bródy Sándor utca 36.
3. Mária utca 16.
4. Horánszky utca 2.
5. Horánszky utca 13.
6. Reviczky utca 5.
7. Reviczky utca 7.
8. Baross utca 4.

A magyar Quartier Latin – így nevezték a Palotanegyedet a múlt század elején. Művészek, írók, bohémek lakhelye volt ez, ahol a fiatalok tele lelkesedéssel, szép reményekkel, ámde jobbára üres zsebbel, hónapos szobákban, fűtetlen albérletekben húzták meg magukat, s kitartóan hittek az első átütő sikerben, a kiadókban, a szerkesztők jóakaratában.

Itt, a századfordulón örökké nyüzsgő, kiskocsmákkal és kávéházakkal teli utcákon indult Kosztolányi, Mikszáth vagy Szabó Lőrinc karrierje. A magyar irodalom nagyjai, a Nyugatosok színe-java ezek között az épületek között, ma is létező lakásokban lett szerelmes, vitatkozott poétikáról, körmölt hajnalig a lámpafénynél. Ezekben a kapualjakban, lépcsőházakban visszhangzik még Babits lépte, hallani Karinthy cipőinek kopogását vagy érezni Krúdy cigarettájának füstjét.

A poétikai terei ez esetben a Palotanegyed terei is, melyet bárki felfedezhet, megérezhet, ha a séta egyes állomásait bejárja. Az ismert-ismeretlen helyszínek, a házak történetei, az irodalmi ikonok személyes sorsa és emlékezete pedig észrevétlenül is egy újabb szálat sző bele a városrész egyébként is páratlanul izgalmas szövetébe.

hr
Útvonal:

1. Múzeum utca 7. (Kossuth Klub épülete)
2. Bródy Sándor utca 5-7. (Magyar Rádió)
3. Múzeum körút 6-8. (ELTE Gólyavár)
4. Puskin utca 9-11. (ELTE Vegy- és Élettani Intézet)
5. Vas utca 17. (egykori Balassa Kórház)
6. Somogyi Béla utca 10.
7. Krúdy Gyula utca 9.
8. József körút 63. (egykori Bányász mozi)

Budapesten mindennaposak a filmforgatások. Hol barokk kisvárosként, hol a századforduló Párizsaként, hol pedig Moszkvaként jelenik meg a főváros egy-egy részlete a szuperprodukciókban. Nem véletlenül. Épített örökségünk páratlanul sokszínű – a város és az ország történelme szinte évtizedről évtizedre nyomon követhető benne. Így van ez itt, a Palotanegyedben is, ahol az utcákon sétálva valóságos időutazáson vehet részt az ember: például az 1956-os forradalom eseményeit idézheti meg – ha tudja, hogy hol és mit keressen.

A ma valóságában ugyanis ott van annak az éppen 56 évvel ezelőtti ősznek a lenyomata. Ott van a málló vakolatú házak falán lövésnyomok formájában, ott van egy-egy elpusztult épület helyén azóta emelt ház történetében, ott van a ma is itt élő családok emlékezetében. Hogy megérthessük az eseményeket, nemcsak a nagy és ismert helyszíneket kell megismernünk, hanem a város minden egyes kis szegletét, melyekben akár észrevétlenül is, de nagy dolgok történtek 1956-ban: a lakásokban, iskolákban, kórházakban és persze az emberek szívében. A séta állomásait bejárva érzékelhetővé válik, hogy hogyan küzdött egy nemzet a szabadságáért – akár hétköznapi hősökként is. hr
Útvonal:

1. Múzeum körút 14-16.
2. Mikszáth Kálmán tér
3. Mária utca - Pál utca sarok
4. Práter utca 31.
5. Corvin sétány
6. Nagytemplom utca 30.
7. Füvészkert - Ludovika - Orczy kert

A nyolcadik kerületnek van egy szent meséje. A születése óta eltelt több mint száz év egyrészt a világhírt hozta meg neki, számtalan külföldi fordítás, film, helyenként valóságos kultusz formájában, másrészt a történet eredeti helyszínét szinte teljesen kiforgatta magából.

Eltűntek vagy eltorzultak a megénekelt kövek; szomorúbb, nehezen felejthető profán képzetek változzák fel a századforduló hazafias hőemelkedésében harcra-hazára éhező gyerekek legendáját. Mintha nem mertünk volna emlékezni rá ezek alatt a nehéz évtizedek alatt: egyetlen árva olasz nyelvű táblán kívül semmi sem büszkélkedhetett arról, hogy a legsikeresebb magyar regényt Józsefváros szűk utcái és hagyományosan sokszínű lakossága ihlették. A Pál utcai fiúk lábnyomait követő séta a mű jelentősebb helyszíneit köti össze, amelyek során az utcáknak egészen addig a rétegéig jutunk vissza, amit még a kerület mitológiai alakjai, a tisztaszívű gyerekek cipói koptattak. Történetük a kor értékeinek örök foglalataként maradt ránk és a kerületre, amely sóváran nyúl vissza múltjában a megőrzendő, megtartandó hagyományok után, amikre támaszkodva jobban kihúzhatja magát minden mai józsefvárosi.

Ez a könyv a századfordulós Pest gyerekeiről szól. Akiket nagyon más vár, ha hazamennek. Akik ülhetnek az első padban vagy éppen az utolsóban. De ha nem otthon vagy az iskolában vannak, sorsuk egybeforr, csapatokat alkotnak, egy új közeget, ahol igazán önmagukká lesznek, ahol a dolgoknak jelentősége van.
hr
Útvonal:

1. Mikszáth Kálmán tér 2.
2. Szentkirályi utca 10.
3. Bródy Sándor utca 15.
4. Horánszky utca 1.
5. Horánszky utca 12.
6. Lőrinc pap tér 3. (Liebner-Palota)
7. Mária utca 32.
8. Mária utca 18.
9. Gutenberg tér 4. (Gutenberg-Otthon)
10. Gyulai Pál utca 12.

Az Európa Belvárosa Program keretében több, a helyi identitást erősítő tevékenység megvalósítására került sor. A projekt végső fázisában a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából az Új Irány Csoport a Civilek a Palotanegyedért Egyesülettel és helyi lakosokkal együttműködésben készített a helyi értékeket feltáró és bemutató kiadványt, amely egyfajta útikalauzként szolgál a Palotanegyed megismeréséhez.

A civil összefogás eredményei részben a fent szereplő tematikus városi sétaútvonalak, amelyek állomásai közül jó néhányat az útvonalak mentén elhelyezett homlokzati galériatáblák jeleznek. A táblákon, és ebben a fejezetben szereplő leírások a városrész jellegzetes lakóházai, példamutató lakóközösségei közül mutatnak be tizet.
hr