Közösséget építünk

Kocsis Máté: A feladatom nem változott, most is a kerületért dolgozom

2018. július 6.

A Józsefváros újságban megjelent interjú Kocsis Mátéval, Józsefváros országgyűlési képviselőjével.


A választások után sincs uborkaszezon a politikai életben: Stop Soros-törvény elfogadása, a költségvetés vitája, alkotmánymódosítás.


Az új Országgyűlés a megalakulása óta gőzerővel dolgozik. Rekordidő alatt felállt az új Kormány, és az első hetekben már több olyan törvényt is elfogadtunk, amely létfontosságú Magyarország biztonsága szempontjából. Az Alaptörvény módosítása és a Stop Soros-törvénycsomag is támaszt adott ahhoz, hogy a múlt héten Magyarország sikert ért el az EU-csúcson. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy az illegális bevándorlással kapcsolatos európai vita ezzel még nem zárult le, a veszély még nem múlt el, pusztán időt nyertünk. Sok uniós politikus és a Soros-szervezetek is tovább erőltetik a bevándorlást.

 
Mikor dőlhet el végleg ez a kérdés az EU-n belül?


Végleg szerintem soha, mert mindig lesznek olyanok, akik támogatják a migrációt, és mindig lesznek olyanok, akik ellenzik. Kérdés, hogy kik lesznek többen az unió vezetésében. Ebből a szempontból a jövő tavaszi európai parlamenti választás sorsfordító lesz. Meggyőződésem, hogy az európai országok polgárai májusban már inkább olyan képviselőket fognak választani, akik a biztonságot képviselik és kiállnak Európa kultúrájának védelme mellett. A mi álláspontunk az elejétől fogva változatlan: nem engedünk a kötelező betelepítésnek, ugyanis magunk kívánjuk eldönteni, hogy kivel szeretnénk együtt élni.

 


Csaknem tizenkét évig dolgozott a kerület vezetésében, idén áprilistól a parlamentben képviseli Józsefvárost. Hogyan tudja segíteni a városrész fejlődését az Országgyűlésből?


A feladatom nem változott, csak a munkahelyem. Most is a kerületért dolgozom, igyekszem minden lehetőséget megtalálni, hogy Józsefváros egyre jobb hely legyen. Lobbizom a fejlesztésekért, a közbiztonság erősítéséért. A célom változatlan: az itt élő polgárok körülményei, és a város eredményei évről évre javuljanak. Sok teendő van még, de fontos megjegyezni, hogy ebben a munkában nélkülözhetetlen, hogy a képviselő-testület és polgármester együttműködő legyen. Az is fontos, hogy ugyanazok a célok és értékek vezéreljék őket, csak úgy érhetünk el sikereket. Ezért kampányolok Sára Botond mellett, vele jól lehet dolgozni.

 
Nemcsak országgyűlési képviselő, hanem a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője is. Új tisztségében milyen feladatai vannak a mindennapokban?


Megtiszteltetés volt, amikor képviselőtársaim megválasztottak a legnagyobb parlamenti frakció vezetőjének. Szép feladat, nagy felelősség. Alapvetően szervezői és politikai feladataim vannak. A Fidesz és a kereszténydemokraták képviselői nemzeti ügyekben azonosan gondolkodnak, de ezen felül természetesen mindenki a saját választókerületéért vagy ágazatáért igyekszik többet és többet tenni. Mindezek összehangolása nem mindig könnyű, de hozzátartozik a frakcióvezető feladataihoz. Emellett a Parlamentben mindig azt kell képviselnünk, amivel április 8-án a választók megbíztak: meg kell őriznünk keresztyén kultúránkat, meg kell védenünk az országot, törekednünk kell a teljes foglalkoztatásra és meg kell erősítenünk a családokat.

 
Az elmúlt tíz évben a közbiztonság számottevő javulása mellett jelentős városrehabilitációs programok valósultak meg a kerületben. Hogyan folytatódhat Józsefváros újjáépülése?


Minden józsefvárosi büszke lehet rá, hogy a főváros egyik legrosszabb kerületéből mára Budapest legdinamikusabban fejlődő területe lett. Tennivaló, megoldandó probléma és munka azonban van még bőven. Hamarosan kezdődnek az Orczy negyed rehabilitációjának és a Blaha Lujza tér átépítésének munkálatai, és elindulhat az Orczy téri közlekedési csomópont felújítása is. Idén elkezdődnek a sport- és szabadidős beruházások az egykori pályaudvar területén, ahol majd megépül a gyógyfürdő is. Új egészégügyi eszközök kerülnek a szakrendelőbe, továbbá jövőre indulhat a Csarnok negyed és a Népszínház utca megújítása is. A házak felújítása folyamatosan zajlik, a közbiztonság és köztisztaság javítására pedig újabb eszközöket vetünk be.

 

 
Most vasárnap, július 8-án választják meg utódját a kerületben. Mire, illetve kinek a győzelmére számít?


Szerintem mindenki számára teljesen nyilvánvaló, hogy Sára Botond alpolgármestert tartom alkalmasnak a kerület vezetésére, ezért mellette kampányolok. Remélem nyerni fog, mert vele jól  lehet együtt dolgozni a kerületért. A magát függetlennek és civilnek hirdető Győri Péterről viszont személyesen nincs jó véleményem. Ott kezdődik, hogy se nem független, se nem civil, tehát már a rajtnál hazudott a kerületieknek. Baloldali kispártok lekötelezettje, korábban SZDSZ-es politikus volt, Budapest legrosszabb időszakában tizenkét évig volt liberális fővárosi képviselő, a lakásozás volt a feladata. Ha nagyon meg akarta volna oldani a problémákat, akkor megtehette volna, ezért kár újra rábízni. Az pedig, hogy már a kampányában meghirdette a drogosokat idevonzó programokat, és hajléktalanközponttá tenné a kerületet, egészen aggasztó. Meg lehet nézni az általa vezetett hajléktalanellátót, azt sem tudja normálisan rendben tartani, nemhogy egy városrészt. Szerintem a kerület számára Győri Péter a múlt, a visszafordulás, Sára Botond a jövő és a fejlődés. Könnyen el tudom dönteni, hogy ebből melyiket válasszam. Az pedig bizonytalan, hogy ki nyer vasárnap, a választók döntik el. Egyben azonban biztos vagyok: Sára Botond hat éve dolgozik alpolgármesterként, és az azt megelőző években is az önkormányzatnál dolgozott. Nem alkalmi szerencselovag, hanem kitartó, nagy munkabírású, felkészült ember. Ez a véleményem. 

 
Mennyire tudja követni a labdarúgó-világbajnokság eseményeit?


Ritkán tudom végignézni a meccseket, de mindig megnézem az összefoglalókat. 


Kinek szurkol?


Kiskorom óta szeretem a német és a portugál focit is, szóval ez most nem az én vébém, mert már mindkettő kiesett.


Forrás: Józsefváros újság
Fotó: Baranyai Attila, Ványi Ákos/Józsefváros újság
 

« vissza