Közösséget építünk

50 nagycsaládos gyermek karácsonyát varázsolták szebbé a Palotanegyedben

Idén is folytatódott a "Szép karácsonyt minden gyermeknek" elnevezésű akció, amelynek keretében ötven, nagycsaládban élő józsefvárosi gyermek számára varázsolták szebbé az ünnepeket.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület, a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ, valamint a Józsefvárosi Nagycsaládosok Egyesülete a Józsefvárosi Önkormányzat védnöksége alatt ismét adománygyűjtésre hívta a kerületieket, amelynek köszönhetően ötven ajándékcsomagot sikerült összeállítani az idei évben. 

 
A pénteki ünnepségen csillogó szemű gyermekek várták, hogy milyen aprósággal lepik meg őket, a szokásokhoz híven pedig játszóház is várta a kicsiket, ahol kézműves foglalkozásokkal, kreatív feladatokkal és ügyességi játékokkal múlathatták a várakozás idejét.
 

Ebben az évben - rendhagyó módon – óriásbábos előadással is készültek a szervezők, amely hatalmas sikert aratott a gyerekek körében.
 
 
Perényi László, a CaPE elnöke örömét fejezte ki, hogy ötödik alkalommal tarthatták meg karácsonyi rendezvényüket, ahová nem csupán a Palotanegyedből, hanem Józsefváros egész területéről várták a nagycsaládosokat.
 

Mint mondta, felvették a kapcsolatot a helyi óvodával és iskolával is, így idén összesen 50 családnak és gyereknek sikerült ajándékkal kedveskedniük.
 
Az ajándékok kiosztásban Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő is segített, aki emlékeztetett: az idei volt az ötödik alkalom, amikor a Palotanegyedben együtt karácsonyoztak a civilek, az önkormányzat és a rászoruló gyermekek.
 

Hangsúlyozta: a mai rohanó világban fontos, hogy meg tudjunk állni egy pillanatra, és együtt tudjunk lenni azokkal, akiket szeretünk. „Ilyenkor azonban azokra is érdemes gondolni, akik nem biztos, hogy olyan körülmények között tudják ünnepelni a karácsonyt, ahogy szeretnék” – tette hozzá.
 

Mint mondta, azért tartja különösen fontosnak a CaPE ajándékozással egybekötött rendezvényét, mert az adakozás önmagában lélekemelő dolog, szebbé tudja varázsolni az ünnepeket, az örömtől csillogó gyermeki szemek látványánál pedig nincs felemelőbb érzés. 

« vissza