Egy arc a Palotanegyedből

„Elvarázsolt város a városban”

2016. április 1.

Józsefvárosban több helyen is lakott Karinthy Frigyes. Első feleségével a Rökk Szilárd és a Népszínház utcában is élt, az író később második feleségével és gyermekeivel 1930-tól a Reviczky utcában lakott. Utolsó pesti lakása az Üllői úton volt. Karinthy előszeretettel múlatta az időt jóbarátjával, Kosztolányi Dezsővel a Baross kávéházban, de gyakori vendég volt a Rákóczi úti Balaton kávéházban is.

 „Az az ember, akinek emlékiratait fel akarom jegyezni, Budapesten született, a Józsefvárosban, és a Rákóczi úton (akkor még Kerepesi út) látott ilyen feliratú csészéket és anzikszkártyákat és bögréket és műlábakat, amikre, nyilván az idegenforgalom miatt, fel volt írva: Budapesti emlék. Azután a Rigó utcában elvégezte elemi iskoláit, a Markó utcában kijárta a nyolc középiskolát, az egyetemre került, és végre újságíró lett” – írja Karinthy Frigyes a Budapesti emlék című kötetében. 
Számtalan remekmű, köztük az Így írtok ti, a Tanár úr kérem, az Utazás a koponyám körül szerzője 1887. június 25-én született. Amikor „végre újságíró lett”, 1906-ban már közölte írásait Az Újság, majd több napilap is, 1908-tól pedig már a Nyugat is. 

 

 
Karinthy józsefvárosi lakhelyei

 
Judit Etelt 1913-ban vette feleségül Karinthy, akivel 1913-ban költöztek a Rökk Szilárd utca 6-ba. Három évig laktak itt egy kisebb udvari lakásban, gyakori vendégük volt Nagy Lajos és Tóth Árpád. 1916-tól a Népszínház utca 45. számba költöztek, felesége azonban 1919-ben elhunyt. Innen 1920 nyarán helyezte át székhelyét az író a mai Karinthy Frigyes útra, második felesége lakásába. 
A józsefvárosi Reviczky utca 5. szám alatti Bánffy-palota második emeleten kialakított háromszobás bérlakásába 1935-ben költözött be családjával. Állandó volt itt a vendégjárás, állítólag nem tartottak túl nagy rendet, sokszor veszekedés hangja hallatszott, máskor hangos kacaj, amikor egymás ugratták. Ebben az időszakban derült ki, hogy Karinthynak agydaganata van, ekkor írta az Utazás a koponyám körül című regényét, amely a Pesti Naplóban jelent meg folytatásokban. Karinthy Frigyes utolsó pesti lakása 1937-38 között az Üllői út 66/b alatt volt. 

 

 
Kávéházi bulik

 
Karinthy nagy kávéházrajongó volt természetesen, ahol különböző társasjátékok népszerűsítésében is igen nagy szerepet vállalt, sok új játéknak kitalálója is volt. Törzshelye közé tartozott a New York, a Centrál, a Japán, a Gebauer, a Hadik, illetve a józsefvárosi Baross és a Balaton kávéház is, ahol szívesen mulatta az időt különböző játékokkal barátaival. Mint Balázs mester írja: a Baross kávéházban a Balszélfogónak becézett asztaltársaságukba új játék megismertetése volt például a belépő. Karinthy szeretett kártyázni is, főleg Rejtő Jenővel nyomta a blattot, de szívesen dominózott és sakkozott is. 

 
 
 
 

« vissza