Kerületi hírek

"Feladatunk, hogy kiköveteljük nemzetünknek a tiszteletet István király intelmei szerint"

2017. augusztus 20.

István királyt megrendíthetetlen hite vezette munkájában, mely nyomán alakja példaként állt a későbbi korok nemzedékei előtt s állhat előttünk most is a független magyar állam szimbólumaként – emelte ki Kocsis Máté polgármester augusztus 20-i beszédében a józsefvárosi Golgota téren. A résztvevők megtekinthették a Szent István misztériumjáték részletét a Turay Ida Színház művészeinek előadásában. Az új kenyeret Michels Antal, a kerületi Szent József templom plébánosa áldotta meg.

 „Hódítók szántották fel földjeinket, szabadságharcok, háborúk dúltak és diktatúrák tarolták le a nemzetet, az István király által kijelölt keresztény útról azonban ezer év alatt sem tértünk le, az általa létrehozott magyar állam mindvégig biztonságot, hitet, jövőképet adott a nemzetnek” – emlékeztetett ünnepi beszédében Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere. Kiemelte: ránk hagyott öröksége figyelmeztet arra, hogyha megszakítjuk a hagyatékul adott erkölcsi vezérfonalat, a keresztényi értékrendet, nemzetünk alapja kerül veszélybe. 


„István királyt megrendíthetetlen hite vezette munkájában, mely nyomán alakja példaként állt a későbbi korok nemzedékei előtt és állhat előttünk most is a független magyar állam szimbólumaként” – fejtette ki a polgármester. Mint elmondta: Szent István üdvösnek tartotta a hasonló kultúrájuk által egymást szellemileg gazdagító népek békés, önkéntes együttélését. „Pontosan tudta azonban azt is, hogy miként saját korában, úgy a jövőben is mindig lesznek olyan külső és belső ellenségei a nemzetnek, akik át akarják írni az ország határait, a nemzet történetét, meg akarják változtatni kultúráját és vallását, így István király bölcsessége örökérvényű figyelmeztetés” – tette hozzá Kocsis Máté. 

 


„Látjuk, ma is vannak olyanok, akik át akarják írni Európa, a nemzetek, és Magyarország történelmét, akik annak örülnének, ha a magyarok is feltett kézzel hagynák, hogy akaratuk ellenére idegenek szállják meg hazájukat, akik egy nagy birodalom részeként képzelik el országunkat, ahol nekik talán pozíció juthat, akiknek nem okozna gondot egy egészen más kultúrát, identitást, vallást betelepíteni Európába, Magyarországra” – hívta fel a figyelmet a polgármester.

 
Hozzátette: ma ismét Szent István keresztény Magyarországának megőrzése forog kockán, választanunk kell: olyan országot akarunk, ahol együttélésre kényszerülünk olyanokkal, akik nem tisztelik, sőt támadják a kultúránkat, a törvényeinket, ahol megszűnik a mindennapok biztonsága, ahol a terrorfenyegetettség a hétköznapok része, vagy olyan országot akarunk, amely a Szent Istváni alapokra épül, amely több mint ezer éve otthont és biztonságot ad a magyarságnak, amely a kereszténységre és a nemzeti identitásra épül. 

 
„István király halálos ágyán Magyarországot a Szűzanya oltalmába ajánlotta. Erkölcsi kötelességünk, hogy a Magyarok Nagyasszonya elnevezés megőrizze tartalmát, jelentőségét, és a Szent Istváni tanítások ezer éves védelme ne váljon hiábavalóvá. A mi feladatunk, hogy kiköveteljük nemzetünknek a tiszteletet István király intelmei szerint” – zárta beszédét Kocsis Máté. 

 


Az ünnepi beszédet követően a résztvevők megtekinthették a Szent István misztériumjáték részletét a Turay Ida Színház művészeinek előadásában. Történelmünk egyik legszebb korszakát – Szent István életútját születésétől királlyá koronázásáig – rendhagyó módon mutatta be az előadás, gazdag látvány és zenei világot ötvözve. A misztériumjátékban az Intelmek és a Szent István legendák keresztényi tanításai összefonódtak az ősmagyar hitvilág regösénekeivel. 

 


Augusztus 20. az új kenyér ünnepe is: az aratás és az új búzából készült kenyér megáldásának ideje. Michels Antal, a Szent József templom plébánosa emlékeztetett arra, hogy Szent István királyunk erős sziklára, Jézus Krisztusra építette országát. 

 


Michels Antal kiemelte: István király minden évben letette a koronát, újra és újra megújította ígéretét Isten felé, tudván azt, hogy a hatalom nem az övé, hanem Istentől való. A plébános végezetül azt kívánta: mi magunk is sziklára, Jézus Krisztusra építsük hazánkat, jövőnket. Ezt követően a plébános megáldotta az új kenyeret.

   Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza