Kultúra

XXI. Múzeumok Majálisa – Az őskori leletektől a technikai vívmányokig

2016. május 23.

Az eddigi legtöbb, mintegy 120 kiállítóval rendezték meg május 21-én és 22-én a huszonegyedik Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, ahol Szilágyi Demeter, a környék önkormányzati képviselője mondott köszöntőt.

 A napsütéses, nyárias hétvége rengeteg érdeklődőt vonzott a huszonegyedik alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisa. A program megnyitóján a köszöntőbeszédeket a Pénzügyőr Zenekar előadása vezette fel. 

Józsefvárosban nagyon büszkék vagyunk épített örökségünkre, kulturális hagyományainkra, ennek az egyik zászlóshajója a Magyar Nemzeti Múzeum, amellyel hosszú évek óta kiváló együttműködésben öregbítjük kerületünk értékeinek a hírnevét – méltatta a programnak otthont adó múzeumot Szilágyi Demeter, Palotanegyed egyik önkormányzati képviselője.

 

Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója felidézte a kezdeteket. Mint elmondta: huszonegy évvel ezelőtt kollégáink azt találták ki, hogy össze kell kötni a múzeum klasszikus vonzerejét a tavaszünnep örömével, a majális hangulatával, így jött létre ez a rendezvény. 
 

A kulturális kavalkádban a gyerekek találkozhattak a TV Macival, Süsüvel, a sárkánnyal és különböző korok ruházatába bújt kiállítókkal is. Az egri Dobó István Múzeumnál a XV., XVI. század fegyvereit próbálhatták ki a bátrabbak, a Mátra Múzeumnál pedig sok kis régészpalánta évmilliókkal ezelőtti leleteket ásott ki a homokból.


A makói József Attila Múzeum egy Ford T-modellt állított ki, amely a város híres szülöttének, Galamb József tervezőnek munkáját is dicséri. Csepel a Weiss Manfréd gyár termékeivel mutatkozott be.


A Tűzoltómúzeum egy kezdetleges és egy modern tűzoltóautót helyezett egymás mellé szemléltetve a technikai fejlődést. Ám majd’ minden kiállító készült gyermeksarokkal, kézműves kuckóval, izgalmas feladatokkal a családoknak is ideális rendezvényen.


A színpadon pedig a fellépők egymásnak adták a mikrofont. A rendezvényen színpadra lépett többek között a Tambala Együttes, a Katáng, a Nemadomfel és Váczi Eszter & Quartett is.  

« vissza