Kerületi hírek

Bolgár pedagógusok látogattak a Palotanegyedbe

2015. október 6.

A „Tengeri Akadémia 2020”elnevezésű, tíz évig tartó együttműködés keretében érkezett hazánkba az a bolgár pedagóguscsoport, mely kerületünkbe is ellátogatott október 2-án.

 A külföldi szakemberek a Mesepalota Tagóvodát és a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát tekintették meg a Palotanegyedben, ahol intézményvezetők, pedagógusok és a Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében Sántha Péterné oktatási ügyekért felelős alpolgármester fogadta a küldöttséget.

Bulgáriában a Dunamenti Önkormányzatok Társulása „Tengeri Akadémia 2020” címen nyert támogatást programjához, amely projekt részeként közoktatásukat szeretnék fejleszteni a bolgárok. A program keretében minden évben tanulmányi útra küldik szakembereiket Magyarországra, az itteni oktatási rendszer megismerése és tanulmányozása céljából. Így érkezett ősszel hazánkba az a pedagóguscsoport, mely ellátogatott kerületünk két intézményébe is.



 
 A közös épületben működő Mesepalota óvoda és Molnár Ferenc általános iskola nem csak szakmai szempontból volt érdekes helyszín a bolgár látogatóknak, de a közös hivatás mellett egy másik kapocs is erősítette az összetartozás érzését a józsefvárosi kollégáikkal, hiszen – ahogyan azt emléktábla is hirdeti – ebben az épületben működött 1935 és 1940 között a Budapesti Bolgár Általános Iskola és Progimnázium.
 
 A küldöttséget a Józsefvárosi Önkormányzat nevében Sántha Péterné alpolgármester fogadta, aki üdvözlő beszédében röviden ismertette a magyar közoktatási rendszer sajátosságait, beszélt kerületben található óvodákról és iskolákról, külön kihangsúlyozva Józsefváros egyetemvárosi funkcióját.
 
 Ezt követően a látogatók bepillantást nyerhettek a két intézmény működésébe és a helyi szakemberek kíséretében bejárták azokat.

  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza