Közösséget építünk

Döntések az élhetőbb Palotanegyedért

2019. május 29.

A Józsefvárosi Önkormányzat a kerületi lakosok nyugalmának biztosítására, környezetük harmóniájára, békességére törekszik. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen újabb lépéseket tettek ennek érdekében: határozatokat fogadtak el az élhetőbb Palotanegyedért, melyek zavartalanabb közlekedést és parkolást, az időseknek programlehetőséget és közösséget biztosítanak, valamint a meglévő zöldfelületek védelméről is döntöttek.

 
A Palotanegyed nemcsak a turisták, és a budapesti lakosok körében közkedvelt úticél, hanem vonzó forgatási helyszín is, ami gyakran parkolási feszültségek kialakulásához vezet, és zaj-, valamint porszennyezéssel jár. A lakosság nyugalmának megóvása és zavartalan pihenése érdekében a képviselő-testület úgy döntött, hogy a továbbiakban nem adja ki a városrész közterületeit forgatási helyszínként.


Közösség a Palotanegyed idős lakóinak




Józsefváros idősbarát önkormányzat, ezért elkötelezett szépkorú polgárainak támogatása mellett. Többek közt fontosnak tartja, hogy az időseknek lehetőségük legyen közösségbe járni, társas kapcsolatokat kialakítani, szabadidős programokon részt venni, az elmagányosodás megelőzése érdekében. Józsefváros idősklubjai éppen ezt a célt szolgálják, azonban a Palotanegyedben eddig még nem alakítottak ki napközbeni ellátást nyújtó intézményt szépkorúak számára. A hiány pótlására a képviselő-testület döntése értelmében a Vas utca 14. szám alatt létesítenek idősklubot.

 
A meglévő zöldfelületek védelme




Belvárosi környezetben nagy kincs egy-egy zöld terület, különösen ott, ahol a szűk utcák miatt a faültetés nehezen megvalósítható. A Palotanegyedben pedig két olyan háztömb is van, amelyik értékes zöldfelületet ölel körül. Ezeket meg kell óvni, hogy ne essenek az új építkezések áldozatául. Így gondolkodik a lakosság és az önkormányzat is, ezért a legutóbbi képviselő-testületi ülésen változtatási tilalmat szavaztak meg – a Rákóczi út - Szentkirályi utca - Trefort utca - Puskin utca és a Trefort utca - Szentkirályi utca - Bródy Sándor utca - Puskin utca által határolt területeken. 


Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó:Baranyai Attila/Józsefváros újság
Szöveg: Beleznai Csenge
 

« vissza