Közösséget építünk

Egry Attila: megfelelő viselkedést várunk a turistáktól

2019. október 7.

A rövidtávú lakáskiadás további szigorításán dolgozik az önkormányzat, miközben sorra újulnak meg az utcák kerületszerte és a Palotanegyedben. A városrész önkormányzati képviselője azt is szeretné elérni, hogy a jövőben csak azok kaphassanak parkolási engedélyt, akik életvitelszerűen laknak Józsefvárosban. Interjúsorozatunkban ezúttal az airbnb-ről beszélgettünk Egry Attilával.

A turisták évről évre nagyobb számban és szívesebben látogatnak a kerületbe, a hotelek mellett pedig előszeretettel vesznek igénybe magánszállásokat, amely azonban feszültségforrást is jelenthet az állandó lakók számára. Józsefváros úttörő a rövid távú lakáskiadás szabályozásában, a visszajelzések szerint viszont még van tennivaló ezen a területen.

Alapvetően szigorításban gondolkodik az önkormányzat, ahol két hónapja dolgozik egy munkacsoport az airbnb üzemeltetésének további szabályozásán. Véleményünk szerint nagyobb hatáskört kell biztosítani a helyi jegyzőnek, hiszen jelen pillanatban – bár bejelentési kötelezettsége van a rövidtávú lakáskiadóknak – a hivatalnak nincs további eljárásra lehetősége. Létezik egy szálláshelyekről szóló kormányrendelet, amelyet érdemes lenne kibővíteni: ebben kapna felhatalmazást a helyi jegyző, hogy ha egy ilyen típusú szállásra rendszeresen panasz érkezik, akkor – azok kivizsgálása után – visszavonja az airbnb-re szóló működési engedélyt; ezért lobbizunk az Országgyűlésben.

Ezen kívül szeretnénk létrehozni egy irodát, ahová panasszal lehet fordulni 0-24-ben. A jegyzőkönyv felvételét követően – ha tényleg a közösségi együttélés szabályaival ellentétes viselkedési formát tapasztalunk – már közigazgatási bírságot lehetne kiszabni az elkövetővel szemben. (A közigazgatási bírság 50 ezer forinttól indul magánszemélyek tekintetében. Mivel a turisták többsége az Európai Unióból érkezik, így ezt be is lehet hajtani. – a szerk.)

A lakástulajdonos már a vendég érkezésekor fel tudná hívni a bérlő figyelmét a szigorú szabályokra, és ha nem akar minimum 50 ezer forintot fizetni, akkor viselkednie kell a szálláson. Ebbe az irányba szeretnénk elindulni. Ez kifejezetten csak a gangos házakat érinti, de mivel nagyon sok ilyen ház van a Palotanegyedben és a budapesti belvárosban, ezért a problémát kezelni kell. Nem az a cél, hogy megszüntessük az airbnb-t és megakadályozzuk a turistákat abban, hogy ide jöjjenek, hanem hogy a társasházon belül megfelelő viselkedési formát tanúsítsanak azok, akik idelátogatnak.

« vissza