Civilek a Palotanegyedért

Kerekasztal-beszélgetés a Magyar Rádió épületegyütteséről

2016. május 12.

A Magyar Rádió épületegyütteséről tartott szakmai kerekasztal-beszélgetést a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) május 11-én a palotanegyedi ingatlanfejlesztésekről szóló márciusi fórum folytatásaként.

 A CaPE értékmegőrző és értékmentő tevékenysége keretében a Magyar Építőművészek Székházában megrendezett szűkebb körű beszélgetésen az építész szakma, a témát kutató szakemberek és természetesen civilek vettek részt. Az épületegyüttes sorsa sokakat érdeklő téma, végleges döntés azonban még nem született róla.

 

Az Országos Széchényi Könyvtár, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem is örömmel venné birtokba a területet, amely – az intézmények képviselői szerint – mindkét funkcióra alkalmas lenne. Abban egyetértést volt a résztvevők között, hogy a Rádió Bródy Sándor utcai épületét – történelmi érintettsége okán – meghagynák eredeti szellemiségében, esetleg történeti kiállítást tudnának elképzelni benne. 

 


A CaPE továbbra is érdeklődéssel követi és lehetőségeihez képest aktívan próbálja elősegíteni a negyed egységes arculatának megőrzéséért, történelmi emlékeink megóvásáért folytatott diskurzust, így a szerdai beszélgetésnek várhatóan lesz folytatása.

 

« vissza