Európa Belvárosa Program

Külső, belső megújulás

2015. április 30.

Az Európa Belvárosa Program (EUB) II. keretében most három társasház homlokzata vagy belső udvara szépült meg. A munkálatok költségének a felét a társasházak, másik felét (a fővárossal együttműködésben) pályázati úton a józsefvárosi önkormányzat biztosítja.

A tavaly ősszel indult EUB II. keretében összesen 622 millió forintos beruházással folytatódik a józsefvárosi Palotanegyed fejlesztése. A Józsefvárosi Önkormányzat célja, hogy a városrész újra Budapest egyik legvonzóbb, pezsgő kulturális életű helyszínévé alakítsa.

 



A program második ütemében az önkormányzat folytatja az első időszak közterületi fejlesztéseit, 24 társasház, több utca és tér is megújul. Ennek keretében Egry Attila alpolgármester és Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő csütörtökön adta át három palotanegyedbeli ház felújított részeit.

 



A Mikszáth tér 2. szám alatti társasháznak teljesen megújult udvarán növényeket telepítettek és új burkolatot kapott a belső tér. A beruházás költsége 4.8 millió forint volt, melyből 2.4 milliót az önkormányzat fizetett. A ház folyamatos felújítás alatt áll, a közelmúltban megújult a homlokzata, a belső körfolyosói és szintén az önkormányzat jóvoltából díszkivilágítást kapott.

 

A Krúdy utca 5. alatti ház szintén belső felújításon esett át, melynek keretében leszigetelték a pince szintet és az első párkánysorig megújult a belső homlokzat is. Az önkormányzat 2,5 millió forinttal járult hozzá az 5 milliós költségekhez.

 



A leglátványosabb változáson talán a Szentkirályi utca 17. szám alatti társasház esett át. A ház teljes homlokzata újjá lett varázsolva, felújítva büszkélkedik a Bródy Sándor utca sarkán. A beruházás összköltsége 13,6 millió forint volt és az önkormányzat ez esetben is az összeg felét, azaz 6.8 milliót biztosított a munkálatok elvégzésére.



Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő a felújításokkal kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy tovább folytatódik az EUB II., amely fővárosi finanszírozás keretében ad lehetőséget az önkormányzatnak, hogy megszépítse a társasházait. A képviselő reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat a jövőben is lehetőséget tud biztosítani arra, hogy a már elkezdett felújítások tovább folyhassanak.


  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza