Nem csak palotanegyedieknek

Civilek a Palotanegyedért
Nem csak palotanegyedieknek

Lakossági fórum jó hírekkel

2014. október 2.

Az Európa Belvárosa Program második szakaszához kapcsolódó társasházi ügyekről rendezett lakossági fórumot a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a H13-ban. De természetesen a negyed fejlesztését érintő más kérdések is felmerültek, miután a résztvevők egyenesen a kerület jelen lévő polgármesteréhez, két alpolgármesteréhez és a körzet önkormányzati képviselőjéhez címezhették a kérdéseiket.

Kocsis Máté polgármester a Józsefváros újjáépül programot ismertette, melynek első ütemében a kerület intézményeit tették rendbe, a másodikban pedig a köztereket, és most végre eljutottunk a házak felújításához. Ez a harmadik ütem már meg is kezdődött a Magdolna negyedben és részben a Palotanegyedben is, de egy hosszabb folyamat lesz, mivel a lakóházak jelentős része száz évnél idősebb, és sok évtizede nem nyúltak hozzájuk. A kerületben lévő több mint 2500 lakóépület közül 800–1000 épület mindenképp felújítást igényel, függetlenül attól, hogy ezek önkormányzati vagy magántulajdonban vannak.

 

A gyakran életveszélyes állapotokat fel kell számolni – jelentette ki a polgármester. Ezért célul tűzték ki, hogy az eddiginél jóval nagyobb önkormányzati támogatással, a lakóközösségekkel közösen újítsák fel a társasházakat. Erre most van lehetőség, miután a kerület megszabadult a 11 milliárdos adósságától. Nem célpályázatokra, hanem nyitott pályázatokra gondolnak, tehát minden társasház maga döntheti majd el, hogy mit újíttat fel. Ehhez átalakítják a meglévő szabályrendszert.

 

Egry Attila alpolgármester az Európa Belvárosa Program második szakaszáról szólt, amelyben a palotanegyedi társasházak idén tavasszal pályázhattak a homlokzatuk felújítására, a kapualjak kialakítására, valamint a belső udvaraik megszépítésére. A bíráló bizottság összesen 24 ház pályázatát fogadta el, amelyek 5-től 44 millió forintig terjedő támogatást kapnak. Cserében a házak vállalják, hogy évente egy-két alkalommal megnyitják kapuikat a nyilvánosság előtt. Lesz azért közterület-megújítás is a Vas utcától a Bródy Sándor utcán át a Gutenberg térig, valamint a Pollack Mihály téren és a Gyulai Pál utca egy szakaszán. Jó hír, hogy a Gutenberg téri bútorbolt helyére költözteti az önkormányzat a Trefort utcai gyermekorvosi rendelőt, és a felújítást követően egy közösségi helyiséget is kialakít a téren játszó-pihenő családok számára.

 

Sára Botond alpolgármester a társasházi pályázati lehetőségeket részletezte. Jelenleg is lehet 50 százalékos önerővel pályázni: az önkormányzat által nyújtott támogatás fele vissza nem térítendő, másik fele kamatmentes kölcsön. Ha viszont rezsicsökkentésből származik az önerő, akkor ugyanezt az összeget vissza nem térítendő formában adja az önkormányzat. „De jövőre nagyobb összegekkel bővített pályázati rendszert akarunk kialakítani, azon házak részére is, amelyek nem rendelkeznek 50 százalékos önerővel” – mondta az alpolgármester.

 

Lakossági kérdésekre válaszolva Szilágyi Demeter képviselő a Pollack Mihály tér „zöldítését”, közösségi térré való alakítását támogatta, és kifejtette, hogy mindent megtesz annak megakadályozására, hogy romkocsma-negyed alakuljon ki a Mikszáth tér környékén.

  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza