Kerületi hírek

Nemzet a határok felett

2016. június 7.

1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró békeszerződés hazánkra vonatkozó okmányát, amelynek rendelkezései nyomán mintegy 3,3 millió magyar lett a szomszédos országok – gyakran másodrendű – állampolgára.

 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napjaként emlékezünk meg erről a gyászos eseményről, kimondva azt, hogy a magyarság határon túli tagjai is részei a nemzetnek, amelyet nem szabdalnak szét az államhatárok. Józsefvárosban koncerttel és mécsesgyújtással emlékeztünk meg a békediktátum aláírásának kilencvenhatodik évfordulójáról.


Kerületünk önkormányzata június 4-én, a Kossuth Klubban tartotta megemlékezését a Nemzeti Örökség-díjas Kodály Zoltán Férfikar közreműködésével. A gálaműsoron Vas Imre országgyűlési képviselő, Egry Attila alpolgármester és Zentai Oszkár képviselő, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke is részt vett. A Himnusz közös eléneklése után Pálinkás Péter karnagy vezényletével egymás után csendültek fel az Erkel Ferenc, Kacsóh Pongrác, Liszt Ferenc, Huszka Jenő és Gárdonyi Zsolt komponálta hazafias dalok az 1903-ban alakult férfikórus előadásában.

 


Az emlékezők többek között hallhatták a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, A magyar visszhang és a Háromszínű ősi magyar lobogó című műveket is, megidézve egy olyan kor szellemét, amikor a nemzeti érzés még természetesnek számított, és gondolkodásunk, önmeghatározásunk alapvető része volt.

 


A műsort követően a férfikar és a résztvevők átvonultak a lord Rothermere brit sajtómágnás és politikus tiszteletére 1929-ben emelt Magyar Igazság Kútjához, ahol felcsendült a Székely himnusz és az egybegyűltek mécseseket gyújtottak a 96 éve szétszakított ország és a határokon kívül rekedt nemzettársaink emléke előtt.


A kút története 


A Magyar Igazság Kútja Józsefvárosban, a Szabó Ervin téren áll. 1929-ban avatták fel lord Rothermere tiszteletére, aki elsőként hívta fel a figyelmet Angliában a hazánkat aránytalanul sértő békeszerződés igazságtalanságára az 1927-ben megjelent „Magyarország helye a nap alatt” című cikkében. A kút medencéjének szélén felirat fut körül: „E kutat hálás magyarok emelték Nagy-Britannia méltó fia, Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot.”


 Forrás: jozsefvaros.hu

 

« vissza