Kerületi hírek

Rendőrségi kontaktpont nyílt a Népszínház utcában

2017. szeptember 21.

Június végétől a Népszínház utcában megerősített rendőri jelenléttel találkozhatnak a józsefvárosi lakosok Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és a Budapesti Rendőrfőkapitányság egyeztetése nyomán.

 Józsefváros vezetése és a kerületi rendvédelmi szervek évek óta elkötelezettek a közbiztonság javításában és a józsefvárosiak biztonságérzetének növelésében. Az önkormányzat az elmúlt években kormányzati segítséggel közel 4,5 milliárd forintot fordított a közbiztonság javítására, ami nem maradt eredmény nélkül: 34,5 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma a kerületben és jelentősen növekedett a józsefvárosiak biztonságérzete.
Azonban vannak még megoldásra váró feladatok: a Népszínház utcában – amelyet a kerületi konzultáció során a válaszadók is aggályos területként jellemeztek – a városvezetés és a rendőrség összefogásának eredményeként június végétől megerősített rendőri erő teljesít szolgálatot. Szeptembertől pedig rendőrségi kontaktpont nyílt a 38. szám alatt.

 


A helyszín bejárásán Kocsis Máté polgármester kiemelte: az év elején lefolytatott konzultáció során világossá vált, hogy bár a józsefvárosiak számára is érzékelhető az, hogy Józsefváros egyre biztonságosabb, mégis vannak olyan problémás területek, ahol még várják a megoldást. Ilyen hely például a Népszínház utca is. Ezért nyár közepétől a budapesti rendőrfőkapitánnyal egyeztetve megerősített rendőri jelenlét van a környéken.

 


„A visszajelzésekből kiderül, hogy a környéken élők örülnek ennek, jelentősen növeli biztonságérzetüket és kevesebb a probléma is. Biztos vagyok benne, hogy a most elkészült rendőrségi kontaktpont a kézzelfogható rend mellett növelni fogja a rendőri jelenlét és az elérhető segítség érzését is, így hozzájárul majd a közbiztonság további javulásához” – fejtette ki Józsefváros polgármestere.

 


A rendőrségi kontaktpont helyszínét Molnár Gábor, VIII. kerületi rendőrkapitány javaslata alapján alakította ki Józsefváros önkormányzata. Molnár Gábor elmondta: az utcafronti bejárattal rendelkező helyiség bűnmegelőzési célokat is szolgál, hiszen ahol rendőrségi pont létesül, ott csökken a bűncselekmények száma. „A kontaktpont egyfajta munkaállomás, ahol jelentést írhatnak a járőrök, és ahonnan kollégáink gyorsabban tudnak reagálni a környék eseményeire” – tette hozzá a rendőrkapitány.

 


A fokozott rendőri jelenlét pozitív hatását az utcában élők és dolgozók is érzékelik. Ezt Veégh Máté, az egyik Népszínház utcai hotel szállodaigazgatója is megerősítette lapunknak. „Azt tapasztaljuk, hogy a megerősített rendőri jelenléttel kiszorultak innen a problémás személyek, a vendégeink számára is megnyugvásra ad okot a rendőrök jelenléte” – mondta a szállodaigazgató.
A rendőrségi kontkatpont kialakítása 5 millió forintos forrásból valósult meg.

 
  Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza