Civilek a Palotanegyedért

Újabb fejlesztések a Palotanegyedben

2018. június 30.

Az Európa Belvárosa Program harmadik szakasza (EUB III) volt a központi témája a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) szervezésében június 27-én este, a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban megtartott lakossági fórumnak.

 A fórumon megjelenteket – akik ajándékként magukkal vihettek egy a Palotanegyed köztereinek és épületeinek eddigi megújulását bemutató kiadványt – Perényi László köszöntötte. A CaPE elnöke többek között az általuk szervezett közösségépítő programokról tartott rövid ismertetőt, kiemelve, hogy az egyesület munkájával továbbra is a közösségi jellegű programokra helyezi a hangsúlyt.

 


Sára Botond alpolgármester egyebek mellett arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az EUB III részeként a Palotanegyed további köztereinek, utcáinak – a Bródy Sándor utca, a Rökk Szilárd utca és a Szentkirályi utca egyes szakaszai – rekonstrukciója mellett 13 társasház felújítására is sor kerül. A mintegy 720 millió forintból megvalósuló projektre 350 millió forintot nyert az önkormányzat a fővárostól (TÉR_KÖZ pályázat), 142 millió forint a társasházak önrésze, az önkormányzat pedig 230 millió forintot fordít erre a célra saját költségvetéséből. Emellett a CaPE 11 millió forint támogatásból közösségformáló programokat valósíthat meg a városrészben. A projekt 2018. március 29. és 2019. december 31. között valósul meg.

 

 
Jövő nyárra le is zárulnak a munkálatok


Egry Attila a program tervezett ütemezéséről informálta az érdeklődőket. Mint mondta, lezárult a tervezési szakasz, most kerül sor a szerződések megkötésére a társasházakkal. „Egyes házaknál akár már a nyáron elkezdődhetnek a felújítások, és várhatóan jövő nyáron le is zárulnak a munkálatok, mert jövő év végéig el kell számolni a pályázattal. Az útfelújítási munkálatok a tervek szerint jövő tavasszal kezdődnek el” – tájékoztatta a jelenlévőket az alpolgármester.

 


A fórum ezt követő, kötetlen beszélgetéssé alakuló részében a megjelentek nemcsak a program kapcsán felmerülő kérdéseikre kaphattak választ, de gyakorlatias javaslatokat is kaptak konkrét problémáik megoldásához. A legfontosabb tanácsok között szerepelt, hogy a tervezésre a társasházak lakóközösségei mindig fordítsanak kellő figyelmet és időt, és mindig egyeztessék ezeket a terveket a főépítésszel.

 


Szilágyi Demeter többek között azt javasolta, hogy a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében a társasházak egy ügyvéd segítségét is vegyék igénybe a felújításokhoz. Sára Botond hangsúlyozta azt is, hogy a felújításokhoz a társasházak részére az önkormányzat számos támogatást nyújt, amelyek egy részéhez önerőre sincs szükség. Ezeknek a támogatásoknak a részleteiről személyesen, de akár a kerület honlapján is tájékozódhatnak az érdeklődők.

 


 
  Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza