Megérkeztek a vevők
A napokban látott napvilágot egy ingatlanpiaci elemzés, amely szerint megváltoztak a korábbi trendek. Míg eddig jellemzően a belső kerületekből költöztek inkább ki az emberek, mára ennek az ellenkezője igaz. A folyamat Józsefvárost is kiemelten érinti: az utóbbi négy évben egyre többen jelentették be lakcímüket a kerületben. Ugyanakkor megfigyelhető egy olyan folyamat is, mely azt mutatja, hogy a fiatal középosztálybeliek keresik kerületünkben álmaik otthonát. Mindemellett egyre több külföldi vesz lakást Budapest belvárosi régiójában, így Józsefvárosban is.
Az EUB folytatását tervezi az önkormányzat
A Palotanegyedért Egyesület (CaPE) legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 76 százaléka érzi az Európa Belvárosa Program (EUB) első és második ütemének eredményeit. Józsefváros alpolgármestere, Egry Attila kijelentette: a város vezetése azon dolgozik, hogy folytatni tudja a programot a társasházak felújításával.
Megújult a Lőrinc pap tér 3.
Újabb társasház újult meg az Európa Belváros Program II. ütemének a keretében. A Lőrinc pap tér 3. szám alatti háznak nemcsak a kapualja, de a belső udvara is új külsőt kapott. A beruházást a környék önkormányzati képviselője, Egry Attila alpolgármester és Szilágyi Demeter képviselő adta át a lakóknak.
Díszdoktori oklevelet vett át a német kancellár
Hivatalos látogatást tett Budapesten Angela Merkel. A német kancellár hétfőn délelőtt Orbán Viktorral tárgyalt az Országházban, utána közös sajtótájékoztatót tartottak. Európa egyik legfontosabb vezetője később Áder Jánossal is találkozott, majd a Józsefvárosban található Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemre is ellátogatott, ahol átvette a szegedi egyetem díszdoktori oklevelét és egyetemistákkal beszélgetett.
Egyre kedveltebb lakóhely Józsefváros
Ugrásszerűen nőtt a kerület lakosainak száma 2014-ben. Tavaly, csak a decemberi hónapban közel 1200-an jelentették be lakcímüket Józsefvárosban. Ezzel a kerületi lakosok száma decemberre elérte a 79.660 főt. Az idén januártól fizetendő kommunális adóval is elsősorban azt szerette volna ösztönözni az önkormányzat, hogy akinek Józsefvárosban van ingatlanja, jelentkezzen is be ide, hiszen aki VIII. kerületi lakcímmel rendelkezik, annak nem kell fizetnie.
46 éve hunyt el Bauer Sándor
Halálának évfordulóján megkoszorúzták Bauer Sándor emléktábláját a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A virágokat Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere és Guzs Gyula önkormányzati képviselő helyezte el. Az ifjú mártír 17 évesen önként választotta a halált, a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra elleni tiltakozásul.