Közösséget építünk
Emléktáblát avattak a Palotanegyedben, a Horánszky utca 12. szám alatti lakóház falán, amely Kállay Miklós egykori miniszterelnök lakóhelyéül szolgált az 1930-as években. A megemlékezésen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mellett Sántha Péterné,...
A Józsefvárosi Önkormányzat március 3-i képviselőtestületi ülésén döntött arról, hogy hozzájárulását adja egy, a korábban a Palotanegyedben élő Fiedler Ferenc emlékét őrző emléktábla elhelyezéséhez. A Fiedler Művészeti Alapítvány és a Civilek a Palotanegyedért...
Szappanyos Tamás idén ünnepli 81. születésnapját. A kitűnő egészségnek örvendő úr 7 esztendős kora óta készít naplójegyzeteket, melyek első része – másfél évtizednyi időt felölelő szakasz – kötetbe rendezve a közelmúltban jelent meg a Kairosz Kiadónál.
A Józsefvárosi Önkormányzat idén is Józsefvárosi Aranykoszorú-díjjal jutalmazza a kerület legjobb iparosait, kereskedőit, vállalkozóit. A díjra minden józsefvárosi állampolgár javasolhat személyeket, hogy a szakmailag legjobbak vehessék át elismerésüket.
Gryllus Vilmos „Gyújtsunk gyertyát” című szerzeménye alapján készült alkotásokat várt a Józsefvárosi Galéria. A díjazottak december 12-én, szombaton vehették át az értékes ajándékokat a Szabó Ervin téri Palotapódiumon, sok meglepetés és gyerekkoncert kíséretében.
A Szentkirály utca 17. szám alatti társasház lakói mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egy kis zöld csodát teremtsenek környezetükben. A virágokkal és egyéb növényekkel teli házba belépni igazi felüdülés a belvárosban.
A Bródy-ősz helytörténeti sétákkal, zenei és irodalmi programokkal, táncos műsorral és Józsefváros tortája kóstolóval várta az érdeklődőket november 7-én, Józsefváros 238. születésnapján, a Palotanegyedben.
Tolnai Imre október 11-én, dédunokája keresztelőjével egyidőben ünnepelte 90. születésnapját. A jó egészségnek örvendő Imre bácsit Szilágyi Demeter, a Palotanegyed önkormányzati képviselője köszöntötte egy kis ajándékkal és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke...
Néhány évvel ezelőtt még szürke beton fedte az udvarokat, mára azonban mindkét belső teret virágágyások, zöld felületek és díszes burkolat színesíti az ott lakók nagy örömére.
Július 3-án 17 órától a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ Galériában (1085 Budapest, Horánszky u. 13.) várnak minden kedves érdeklődőt Francois Fiedler Gyermekrajz Pályázat legszebb munkái.

összesen: 72 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 következő utolsó