A fejlesztések terén a tervezettnél lassabban halad a választási program végrehajtása, míg olyan területeken, mint az önkormányzat működésének átalakítása, egyes szabályok, rendeletek igazságosabbá tétele és a részvételi demokrácia alkalmazása a döntésekben, időarányosan jól állunk – értékelte a megválasztása óta eltelt egy évet Pikó András.
Valamikor a 80-as végén és a 90-es évek elején Józsefváros volt az igazi bulinegyed, sok-sok legendás zenés underground szórakozóhelynek adott otthont a kerület.
Október 30-án, pénteken 17:30 órakor sétára indulunk, melynek célja, hogy önökkel közösen gyűjtsünk ötleteket arra, hogyan lehetne a kerület zöldebb, hogyan gondoskodhatna jobban lakóiról, vagy más kerületekkel együttműködve hogyan tehetné jobbá Budapestet.
A Krúdy Gyula utca zöldségese úgy döntött, hogy 67 évesen megérdemli már a kényelmes, nyugodt életet, így bezárta boltját. A Palotanegyed közössége meglepetéspartit szervezett kedvenc zöldségesének.
A magyarországi új fertőzöttek számának folyamatosan növekedése egyértelművé teszi: elértünk oda, amit a szakemberek a járvány második hullámának neveznek. A Polgármesteri Hivatalban szigorú járványügyi előírásokat vezettek be.
Biztonságos Józsefváros" fórum: Térfigyelő kamerarendszerek. A 2020. október 7-i online fórum videója.